Természet: Tamási Áron: BUJDOSÓ KATONA

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

Éjfél után a szarvára dőlt a növendék hold, s az erdő háta mögött elmerült nemsokára. Nyilván párás volt nagyon a lég, mert a csillagok is csak a tej halovány színében hunyorogtak. Vidámság semmi nem volt az éjszakában, sem az erdő életében valamicske szeszély.

 

Így van ez nyárutón.

 

Komolyan ül ilyenkor az erdő, kedv és kíváncsiság nélkül. Úgy ült azon az éjszakán is, a szurok fekete lelkébe egészen elmerülve. Nagyritkán csak egy ág reccsent meg valahol, s hullott vakon a földre.

 

Egyedül a szimat órája járt.

 

Lassan túlhaladta a négyet, mert a sötétség, mely éjfél óta oly sűrűn és makacsul ült, kezdett megingani. A sejtelmet, hogy a nap győzni fog, az állatok mindjárt megérezték. A madarak tollászkodtak, az őzek ásítottak, s vakaródzott a róka. Aztán a fennsíkon keresztül, mely az erdő mellett keleten elterült, megindult óvatosan a fény. Először csak lebbedezve jött, a gyönge sóhajtás próbáival; majd ezüstté vált a derengés; s azután pedig mint a győzelem, az erdőbe is betört a fény.

 

Bükkös erdő volt, nagy vadon. Az öreg fák között buján tenyészett benne a virág, a páfrány és az indás növény, s gazdagon az állatok is. A keleti szélen, egy kiáltásra a terjengő mezőtől, nagy tisztás rejtőzött; vagy talán nem is tisztás volt az, hanem afféle havasi kaszáló. Kövér hely volt és gondozott is. Három hatalmas sarjúbuglya feküdt rajta, s negyediknek a maradék sarjúból egy kicsi. Néhány naposok lehettek csupán, a kaszálás is azt mutatta.

 

Ott aludt a katona.

 

A kisebbik boglyából ágyat csinált magának, s ott aludt a sarjún. Bal oldalán feküdt, a két térdét felhúzva valamicskét. A feje alatt egy szürke pokróc, párnának gondosan összehajtogatva; a bal tenyere a füle alatt, miközben a jobbal a fegyverét szorította, amelyik hosszában feküdt a melle előtt. A felhúzott lába fölött az ölében feküdt a tarisnya, mely tömöttnek látszott. Egyedül a sapkája bontotta meg a fegyelmet, mert az a könnyű barna sapka elbúcsúzva csücsült a feje fölött, mintha éppen fel akart volna szállni valamelyik öreg bükkfára, akár a bagolyfiú vagy egy mogyorótyúk.

 

Édesen aludt a katona.

 

A haja barna volt, s tincsei a sapka után nyújtózkodtak, mintha lesve figyelték volna a sapka szándékait. Az arca is barna volt a katonának, eléggé frissen borotválva, de bajusza nem volt.

 

Huszonöt éves lehetett, olyanformán.

 

Messze a fennsík szélén lilás fénybe borult az ég. Valahol, két faluban is, harang szólt. Néha elhalt egészen a harangszó, máskor pedig gyengén tovaillant az öreg fák között, akár a szemnek a pillangó, amely tünedezik a föld felett. Vadgalamb búgott, több helyen is; fent a magasban vákogva holló repült; majd egy piros harkály, apró rikkantásokkal és bíboros hullámokban a karó tetejére szállt, mely a sarjú boglyából égre mutatott.

 

A katona felébredt.

 

Egyszerre kapta fel a fejét, mint a veszélyben rögtön a vad; s ahogy hirtelen levegőbe pendült a feje, a harkály már el is szállt, rikkantva megint.

 

- Annyi baj legyen - mondta a katona.

 

Aztán felült, és nyugalmasan, szemlélődve nézegetett körül, mint akinek van arra ideje bőven, hogy felfedezze újra a világot. Így ült egy darabig, majd nagy figyelemmel megvizsgálta a fegyverét, számba vette a katonai tarisnyában a portékáit, s utána előmatarászott a sarjú alól egy kulacsot.

 

Öntött a kulacsból, s megmosdott, mint a cirmos; egy csorba kis fésűvel a haját is elrendezte, legényesre csapta a fején a sapkát, s aztán a sarjúágyat a boglyába szépen visszarakta.

 

Rendes fiú volt.

 

Vállra akasztotta, szokás szerint, a tarisnyát s a nyakába a fegyvert. S akkor körülnézett ismét. Nem oly nyugalmasan, mint új tájon és hegyes fülekkel a szarvas, hanem repdeső szemekkel, akár a ritka madár, aki nem tudja még, hogy hol rakhatna fészket. A kaszáló nyugati szélén nagy vadalmafa állott, melynek a gyümölcsei, a reggeli fényözönben, a vadrózsa színében tündököltek; s néha le is pottyant egy-egy vadgyümölcs, mintha a gyönyörű fa így akart volna bókolni a felkelő napnak. Nem ragyogott a kaszáló földjén cseppekben a harmat, csupán a harmat lelke szállta meg pirkadatkor a selymes zöld szőnyeget, melynek vidám zöldje emígy csak ezüstről álmodott.

 

Utat keresett a katona.

 

Ha kaszáló van, gondolta magában, nem lehet lelketlen vadon ez a hely; s ha a munkáról gyümölcsök is beszélnek, könnyen lakhatik is a közelben valaki. Nagy kérdés volt azonban, hogy az erdő széle merre van közelebb. Nyugatra nem lehet, mert ott hűvös és homályos borongásba merül mindenütt az erdő. Inkább délkelet felől szűrődik a biztató fény.

 

Hát elindult arra.

 

Rügyezve haladt, hogy nem gondolt rosszat. A fény gazdagabb lett egyre, ahogy haladt; s hamarosan ott állt az erdőnek a szélén. S akkor a rügyei rögtön virágba bomlottak, mert a szabad fennsíkon egy házat pillantott meg. Örömét azonban, mint felhő a csillagot, elborította rögtön a kétely.

 

Bujdosott a katona.

 

Mosoly volt látni egy házat, végre öt nap után; s emberi szívvel, mely mindig társakra vágyik, arra gondolni, hogy laknak is talán abban a házban. De az idők sebeiből gazdagon ömlött a vér, a zavar szelében forogtak az emberek és a rémek árjában a népek.

 

Tombolt a harc.

 

S mint a viharban a fáról a makk, úgy eshetik a katona is, ha bemegy egy házhoz, melynek lakóit csak az Isten tudja talán. Meleg tenyerébe veszik esetleg a makkot, de meglehet az is, hogy disznónak dobják. Jobb lesz hát, ha nem zörget a ház ajtaján, hanem csak szemébe meríti az emberi hajlékot, s az emlékezet ágyán puhán elfekteti.

 

Meg is fordult a katona.

 

Visszament a sarjús mezőre, s annak a szegélyén kereken járva, figyelő szemmel nézelődött. Úgy látszik, valamennyi időre meg akart telepedni, s alkalmas helyet keresett magának. A keleti részen állapodott meg, szemben a vadalma fájával, mely a kaszáló nyugati peremén állt, s amely olyan messze volt tőle, hogy a pottyanó almák vadrózsa színe már nem villant odáig, csak a puha koppanás hallatszott halkan, akár a szívdobbanás. Néhány öreg fa le volt ott vágva, ahol a katona megállt; fűrésszel és gondosan vágták le a törzset, s ami ottmaradt, a törzsök, azon pompásan lehetett ülni.

 

Leült a katona.

 

S amikor otthont vett a fatörzsök sima lapján, mindjárt levette fegyverét, és a csutak mellé támasztotta, jobb keze felől. Aztán a tarisnyából valami maradék sajtot halászott elő, a sajtból vékonyka szeleteket vágott a bicskájával, s csemegézni kezdett. Nagyon lassan s inkább a lélek örömével ette a szeleteket, akár a jámbor az ostyát. Aztán a felét a sajtnak még visszatette a tarisnyába, s a bicska kisebbik élével mogyorót kezdett törni, amely láthatólag bőven volt a tarisnyában.

 

Így múlt az idő.

 

Aztán, amikor a nap fénye már a fák törzsét is elöntötte, a mogyorót is abbahagyta a katona. Visszatette a zsebébe a bicskát, s maga körül a föld világát kezdte nézegetni. Növényt és virágot buján tenyészett ott a föld. Amíg álltak az öreg fák, nyilván örökös homályban sínylődtek valahányan; amikor pedig azt a néhány vén zsarnokot levágták az ég alól, örömre riadtak mind. S nőni és pompázni kezdtek. S buja tenyészetben most ott virított minden erdei nemzetség, aki csak növényben és virágban lakja az erdőt. A boszorkányok ellen ott fente leveleit a szeszélyes sátánlőtte fű, a kérkedve-sárga bakszaka, a szendén fehér és szűzi piros bornyúvirág, a magas és hetyke kékvirágú sarlóvirág, a méhek sárga szerelme, a somkóró; az óriássá nőtt kakukkvirág, melynek a kelyheivel a szellő harangoz; a lila pézsma és a kékcsengő; a ragadozó saskörmű fű és a templomi kék gyertyagyökér, és sűrű fürtjeivel a sárga rontófű.

 

Hivalkodtak valahányan, mint teljében a lány.

 

Gondolt is valaki lányra a katona; egy szelíd és árva kisleányra, aki abban a falusi iskolában tanított, ahol ő. Szőke rügyecske volt az a lány, minden vasárnap térdre borulva hallgatta végig a misét, s az iskolában is mindig révedezett, mint a gyertya lángja. Nem akart ő soha melegedni annál a halovány lángnál, de most a bujdosásban, mint a pihenő szélnek a pihe, eszébe jutott a lány.

 

Szedett a virágokból egy csokrot.

 

S azzal a csokorral a kezében, visszaült a fatörzsökre ismét. Céltalan szemekkel elmerengett a fényben, mely a fák között önmagával játszott és a sarjús mezőben megpihent. S ahogy elmerengve a reménység szárnyain időzött, valami nesz libegett a fülébe.

 

Balról egy lány jött.

 

A fennsík irányából jött, nyilván abból a házból, melynek a lakóit az Isten tudja egyedül talán. Lassan és vidáman jött; könnyedén és otthonosan, mint ahogy őz vagy ünő járhat a fák között. Néha eltakarta egy-egy öreg fa, s máskor előbukkant, mint egy szívdobbanás; s olyankor, amennyire látni lehetett, kecses volt és karcsú. Piros szoknyát viselt, fekete pettyekkel, s felső ruhának könnyű zöldet; a haja pedig bodros volt és fekete.

 

Nem volt falusi lány.

 

Jött volna inkább egy farkas vagy akár a medve, mert azok egyike sem lett volna oly veszedelmes. A szíve, mint a csirke, amikor a héjamadár elsuhan fölötte, úgy megrebbent a katonának. S aztán meglapult a szív, mintha azt várta volna, hogy mit mond az ész. De az értelme sem tudta hamarjában, hogy helyénvalót mit lehetne hamarjában tenni; s csak a csokrot szorította, mint a görcs, a katona.

 

S a lány, egy kosárkával a kezében, egyre közeledett.

 

- Az istenbe, hát nem eszik embert! - mondta a katona, hogy biztassa magát.

 

S rögtön felállt, és maga elé tartotta a csokrot, hogy azzal a lány felé elinduljon. De ahogy lépett egyet, a neszre odapattant a két fekete szem, s ijedten felsikított a lány, eldobta a sikítás hangjával a kosarat, s szaladni kezdett visszafelé, mint csakugyan az ifjú szarvasünő.

 

- Kisasszony! - kiáltott a katona.

 

A szóra megállt a lány, ami olyan csoda volt, mint amikor megáll a háló előtt a hal, és gyöngyszemeivel a halász nevét kérdi. Megállt, de nem fordult meg; hanem várt. Talán arra várt, hogy a szívébe visszatérjen az erő; vagy egy új szóra esetleg. Isten, ha tudja egyedül, de a katona megzavarodott egészen. Mit csináljon, ha a világ tündérrel küld neki üzenetet, amelyben ott rejtőzhetik, bár hét burokban, a jövendő! Menjen utána, mint a virág után a dongó; vagy várjon idejére, akár a gyümölcs a fán?!

 

Elindult a katona.

 

De akkor a lány is, mihelyt neszre kélt a régi avar, könnyű és lassú léptekkel menni kezdett, előre tovább. Újra szólt a katona, s a hangjában talán lélek volt vagy esdés, mert hirtelen megfordult a lány, és így szólt:

 

- Maga nem ellenség?!

 

- Katona vagyok - hangzotta válasz.

 

Álltak mind a ketten, olyan messzire egymástól, hogy egyedül labdázni tudtak volna talán. Olyan labdával, amelyen rajta ülnek mind a színészek, és bolondul forognak a labdával a légben, ahogy forog az ember is röptében a jövendő felé.

 

- Akkor felveszem a kosaramat - mondta a lány.

 

Ugrott rögtön a katona, s odanyújtotta a kosarat a lánynak. S úgy álltak ott egy ideig szótlanul, örvendő és fényes szemekkel a katona, s kissé még riadt tekintettel a lány.

 

- Magyar katona? - kérdezte végre.

 

- Magyar - mondta a katona.

 

S félénk mosollyal átnyújtotta a csokrot, melyet a lány elfogadott, és belétett gyöngéden a kosarába.

 

- S miképpen kerül ide? - kérdezte a katona.

 

- Bujkálok - mondta a lány.

 

- Abban a házban, künn a nagy mezőben?

 

- Abban.

 

- S mért bujkál?

 

- Keresnek a németek - mondta a lány.

 

- Csinált valamit?

 

- Én nem.

 

- Hát ki?

 

- Akit szeretek.

 

Gyöngéden és gyorsan, mint a tavaszi szellő, megérintette a lány karját a katona. Az érintés a kéz intő sóhaja volt csupán, hogy lépjenek az öreg fa törzsökéhez, ahol le is ülhet talán a kislány, s ahol várakozik a fegyver, s ahol növényben és virágban buja is a tenyészet. Megértette a lány a kéz sóhaját, s odaléptek a fa törzsökéhez.

 

Ott egymásra néztek ismét, hódolva a katona, de kérdő szemekkel még mindig a lány.

 

- S maga miképpen kerül ide? - kérdezte is.

 

- Bujdosom - mondta a katona.

 

- Vétkezett valamit?

 

- Én nem.

 

- Hát?

 

- Akik romlásba döntötték hazámat - mondta a katona.

 

Ismét hallgattak mind a ketten. A katona egyik lábáról a másikra állt, majd a szavakat kereste, hogy az öreg fa törzsökére miképpen ültesse le a kislányt. De éppen akkor a virágot kivette a kosarából a lány, és meleg, szomorú mosollyal nézegette. Közelebb hajolt a katona is, hogy együtt ámuljanak az erdő álmain, de akkor hátrább lépett a lány, és tüzes intelem villant meg a fekete szemében.

 

- Nem bántom - mondta a katona.

 

- Akarom is! - szólt a lány.

 

- Virágot kívánt a kosárba szedni?

 

- Vadalmát.

 

Hát majd megszedik együtt a kosarat, gondolta a katona, s odanézett, ahol állott az almafa. S az arcára rettenet szállott rögtön, mert abban a percben egy agyaras fekete disznó bukkant a fánál elő, s a nyomában három vadmalac. Gyanútlan nyugalommal megállt az almafa alatt a vad, csámcsogva kezdte ropogtatni a lehullott vadgyümölcsöt, s az agyaras ormányával néha odagurított egy-egy vadalmát a malacoknak is.

 

A katona felvette óvatosan a fegyvert.

 

- Mit lát? - kérdezte a lány.

 

- Egy disznót - mondta halkan a katona.

 

Megnézte a lány is a vadat, amelyik gyanútlanul és recsegve csámcsogta a vadalmát. Nyilván az éhség temette el benne a gyanút, s nyilván az almák reccsenései az emberi szót.

 

- Nem tudtam, hogy itt valakinek disznója is van - mondta a lány.

 

- Pedig - szólt a katona.

 

- Ni csak, agyara is van! - csodálkozott a lány.

 

- Van.

 

- Kié lehet?

 

- Az Istené - mondta a katona.

 

Valahogy volt, most már nem tetszett a kislánynak a szó; s a szó után már az agyara sem tetszett a disznónak, sem az a durva fekete színe, sem a malacok vadóc tarkasága.

 

- Hát akkor az milyen disznó? - kérdezte.

 

- Vaddisznó - mondta a katona.

 

S abban a pillantásban egy tompa sikollyal megbillent a lány, az arca viaszszínbe váltott rögtön, és lepilledt a szemén a héj. De mielőtt ájultan a virágos és buja tenyészetbe hanyatlott volna, a katona karjába ölelte, a fegyverrel együtt, melyet a jobb kezében tartott. Alig megemelte a lányt, s amikor az ölében tartotta már, egy pillantást vetett az almafa felé.

 

A vaddisznó mereven nézte őket, de nem mozdult semmit, csak nyögve röffent egyet-kettőt, rozsdás mély hangon, mintha a föld alól jött volna az a hang.

 

Lassan és vigyázva, félig a vaddal szemben s a másik felével a fennsík felé, úgy óvakodott egy-egy lépést a terhével tovább. A vad még mindig meredten nézte őket, maga alá gyűjtve a három malacot, de mozdulni nem moccant semmit.

 

Nőtt a távolság egyre.

 

Aztán gyorsabbra fogta a katona a járást, s arccal is előre már, a lelkiből igyekezett. Végre elérte az erdő peremét, s ott megállt, Visszanézett az erdőbe, ahol csend volt; s aztán megkereste a szemével a nagy mezőben a házat. Elég messze volt onnét, de legalább látta. Megnyugodott, és forrót sóhajtott. Érezte, hogy a homlokán és a hátán gyöngyözve csorog a verejték; s arra gondolt, hogy leteszi talán a lányt. Az arcára nézett, amely hűvös és halovány volt, de a szíve dobogott, bár gyenge pihegéssel.

 

Tovább vitte mégis.

 

Majd a fennsík nyitott tenyerén, ahol legnagyobb volt a fű és legtöbb a virág, ott lefektette szépen a füvek közé a földre. Elrendezte a formás lábakon a piros szoknyát, s gyöngéden elsimogatta a homlokáról a fekete hajat.

 

Aztán várt, és figyelt.

 

Végre, mint pirkadatkor a nap, eszmélni kezdett a lány. Az arcára visszatért a gyönge pír, majd a két szemén, mint az ébredő pillangó, megmozdult a két szirom. A két lábát szorosabbra zárta, nagyot lélegzett, és a mellén megfeszült büszkén a két halom. Aztán kinyitotta a szemét, amely tompa fényében fülledten fénylett, mint az emberi szem szerelmi nász után. A beteljesülés bársonyával nézte a katonát, aki melegen mosolygott rá, akár a nyári nap.

 

Aztán, s egészen hirtelen, elváltozott a lánynak az arca. Az ámulat és a megdöbbenés keveréke látszott rajta, s a szemében is a megvetés és a riadtság keveredett.

 

A messzi eget nézte, s nem szólt.

 

De látszott, hogy kutatva gondolkozik a lány, miközben minden érzéke riadalomban állt. Álmodott talán, gondolta magában, s virágok között vitte álmában valaki, akinek erős volt a karja, forró a lehelete és tűz a szíve. De álmodta csakugyan! Hiszen látta az agyaras vadat, s látta a katona szemében is a vágy agyarát. Talán az övé volt az a forró röffenés is, mely után a karok ereje tűzbe ragadta őt, s mint a vad gyümölcsöt, áldozatul vette.

 

Megmozdult a lány.

 

S ahogy félig az oldalára fordult, el a katonától, az ölében meleg nyirkot érzett. Az álom harmata talán, tűnődött magában a lány; de aztán a tűz, mely az álmot és a vágyat a hőség hamvába keverte, az agyát egészen felgyújtotta. S akkor, mint csakugyan a vad, pattanva térdre ugrott, és arcul ütötte a katonát.

 

Azután felugrott, és elfutott a ház felé.

 

A katona ámulva nézte, ahogy vadul és kecsesen szaladt a fű között. S amikor elnyelte a távolban a ház, szelíden a katona is felállt, és megindult vissza az erdő felé. Nagyon szerette volna megtalálni a vaddisznót, és elvinni ajándékul a lánynak.

 

De a vad nem volt már sehol.

 

A katona visszaült az öreg fa törzsökére, és szomorú mosollyal nézte, hogy mily buján termett színt, illatot és nedvet a föld. S ahogy nézte a virágok lakodalmát, meg, gyűlt lassan a szemében a könny. Ott rezgett egy ideig, csillogva, mint a harmat, majd játékosan lefutott az arcán.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 7 perce új blogbejegyzést írt: TERMÉSZET Madarak a víz tükrében

Miclausné Király Erzsébet írta 14 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

" Az igazi csodák mily kevés zajt ütnek! A lényeges ...

Miclausné Király Erzsébet írta 14 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Czeglédy Gabriella: Télapó az úton Szarvas húzza ...

Miclausné Király Erzsébet 14 órája új képet töltött fel:

Aranyosi_ervin_nyajas_mese_2110590_2434_s

Rádiné Zsuzsa írta 15 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

CSAK KEVESEKET DERÍTHET JOBB KEDVRE A NAPSÜTÉS ...

Rádiné Zsuzsa írta 15 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Koós Attila : HA VOLNA Ha volna egy csodás, hatalmas ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu