Természet: Tamási Áron: FEHÉR ZIMANKÓ

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 739 fő
  • Képek - 17364 db
  • Videók - 6892 db
  • Blogbejegyzések - 16423 db
  • Fórumtémák - 14 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

network.hu

 

Manapság már sok mindent tudnak az emberek. Azt is tudják, példának okáért, hogy mihelyen fekszik és minő kedves falu Zanót, mely ennek a derűs-borús történetnek a fészke. Ilyen jártasok lévén az emberek, könnyű dolgom van nekem is, mert csak azt kell elmondanom, hogy sok-sok fa van Zanót faluban; s az a sok fa nem is rokon egymással, oly különbözők. Egyesek gyümölcsöt teremnek, ilyen-olyan és amolyan gyümölcsöt; de vannak afféle fák is, amelyek semmit nem teremnek, hanem csak kedvet lopnak az emberbe; s ismét mások; amelyek virágzás idején ingyen illatban fürdetik a falut; nemkülönben olyan fák is vannak, amelyek szemet hökkentő ága-boga játékot űznek egész esztendőben; s van afféle fa is, s nem is csak egy-kettő, amelyik merészen égre sugárzik, hogy ámulatot keltsen, szólván az ember:

 

- Ah, milyen nagy csapás a vakság!

 

Hát ilyen sok fa van ebben a Zanót nevű faluban; s az a rengeteg fa, három nap alatt, zöldbe borult valamennyi, s a türelmetlenek virágot is bontottak, a harmadik napon. Már nem is az ég alatt járt, aki járt, hanem a zöld boltozat alatt, melyet kezdtek kiverni, egyre jobban a virágcsillagok.

 

Szellő futamlott néha, de különben enyhe volt a lég.

 

Az este leszállt.

 

Szerda volt, április utolsó napja. A zsenge levelek boltozata fölött a hold már nagy reménnyel gömbölyödött. Az aprócska felhőket útjában mind megette, s szerette volna a fényével megenni azt a három éjszakát is, amely hiányzott még, hogy egészen kerek legyen.

 

Vidám koppanásokkal jött valaki az úton, az elgazdagodott lombok alatt. Legény lehetett, mert kevesebb selyem és több erő volt a koppanásokban, mint a lányokéban lenni szokott. De ha legény volt is, ifjú lehetett még, hiszen a járása tavaszi volt.

 

Csakugyan fiatal legény volt.

 

A koppanások dallama mellett ezt mondta a hang is, ahogy énekbe kezdett. Dudorászva énekelt, ingó-lengő hangon, melyet a szellő, ahogy lebbent, táncra is vitt. De annyit az énekből mégis ki lehetett halászni, hogy valami ludat lop éppen valaki, s nagy rettegésben van a világ, hogy a lúd el találja gágintani magát. De hát nem gágintotta el, mert a legény bement egy házba.

 

- Jó estét kívánok! - mondta.

 

- Jó estét, Lőrinc! - fogadta a gazda, akit Timóti Pálnak hívtak, s aki nagy kedvesen mindjárt parolázott is az ifjú legénnyel.

 

Pillogott Lőrinc a fényben, úgy állt.

 

- Hát ülj le! - biztatta a gazda.

 

- Köszönöm - mondta Lőrinc, s leülhetvén, utánatette: - Ha ugyan beléférek ebbe a pohárba.

 

S széttekintett a szobában.

 

Timóti Pálné valami inget foltozott, egy töpönke széken ülve. Timóti Orsolya pedig, aki tizenhét éves volt, a karos padon ült; pírral az arcán; s Orsolya mellett ott feszített Kánya Kristóf, mint aki egyedül is alig fér a pohárban.

 

Somolygott Kristóf.

 

Különben csend volt.

 

- No, szóljatok valamit! - mondta a folt mellől az asszony.

 

- Az öregebbet illeti a szó - nyilatkozott Lőrinc.

 

Kristófnak nem nagyon tetszett a mondás, mert hiszen öregecske legénynek tekintették már a faluban, s Orsolya mellé éppen öregnek. Gondolta is magában, hogy ennek a csemete Lőrincnek füstöt kéne fúvintani az orra alá, de hát hamarjában semmi olyan nem jutott eszibe, ami okos is lett volna, s csípős is lett volna.

 

- Van időnk - csak annyit mondott tehát.

 

- Az jó, ha van - szólt a gazda.

 

- S az magának miért jó? - kérdezte az asszony.

 

- Azért, édes lelkem - felelte Timóti -, mert az idő pénz.

 

Kristóf dicsőséggel nevetett, hogy íme, pénzt hozott a házhoz; Lőrinc pedig azt mondta, hogy legyenek hát rajta valahányan, s hallgassanak össze annyi pénzt, amivel az Orsolya lakodalmát ki lehet állani. A könnyű örömön kívül némi haszna is volt ennek a beszédnek, mert hát Orsolyára torkollottak végre a szavak, s így valamit szólnia kellett.

 

- Nekem nem sietős - mondta is a lány.

 

- Addig én is ráérek - csatlakozott Lőrinc.

 

Kristóf úgy megszorult ismét, hogy szó helyett csak fészkelődött a padon; ajh, pedig milyen jó lett volna azt mondani, hogy az ő idejéből is futja még a várakozás! De hát azt nem mondhatta, mert bárki a korosságát kérdezhette volna akkor, vagy pedig a pazarlással nevetséget aratott volna. Gondolta hát, hogy inkább visszatereli Lőrincre a szót, s azt mondta:

 

- Ismertem egy kislányt, aki zöld gyümölcsöt evett. De aztán szinte beléhalt szegény.

 

Az asszony nagyot sóhajtott a fold mellől, mire Timóti így szólt:

 

- A feleségem mindjárt meg is siratja.

 

Valahogy volt, mindenki nevetett a Timóti szaván, pedig egy ártatlan betegen derülni nem illendő. Vagy talán csak a Kristóf szüleménye volt az a kislány, s valójában nem is létezett?! Egyedül Lőrinc tudná megmondani, úgy lehet. Rá is néztek hát valahányan Lőrincre, hogy fejtené meg a nagy talányt. S a fiú meg is fejtette, úgy fordítván a szót, hogy az a kislány, akivel Kristóf megetette a zöld gyümölcsöt, nem is akármilyen leány volt, hanem egy kedves őzike. Az őzike pedig, azt mindenki tudja, csak a zöldet szereti, a zsenge zöldet.

 

- Ugye, Orsolya? - kérdezte is mindjárt a lányt.

 

Az Orsolya szeme úgy ugrott Lőrincre, mint a parázs, s miközben rajtacsillogott, pajkosan így szólt:

 

- Ó, bizony!

 

Csak szivárvány volt, amit mondott, s a hangjában egy röpke csillám. De Kristófot mégis oly gerjedelemre gyullasztotta, hogy vörös lett belé, mint a répa. Először vörös lett, s majd a fékje is eltörött mindjárt, s így szólt:

 

Lőrincből lett Lőrke,

Bőriből lesz bőrke.

 

Mindenki tátotta a száját, mert hiszen ilyeneket csak azok szoktak mondani, akik a porban játszanak még. Kerek szemekkel nézték Lőrincet, hogy erre ugyan bizony mi lehet a válasz. De a fiú csak nevetgélt, mintha a versikének nem lett volna semmi tövise; de aztán egy cseltevéssel azt mondta, hogy ne kerülgessék egymást, se azt a félénk kicsi őzikét.

 

- Én nem félek! - libbent meg Orsolya.

 

Mint egy hirtelen lángocska, mely belévilágít az eddigi homályba, olyan volt a hangja. A szájára is tette rögvest a kezét, hogy ő nem szólt semmit; ó, dehogy szólt! Hiszen nem ama őzike ő, akit kerülgetnek a vadászok; s nem is az a kislány, aki zöld gyümölcsre vágyik. Hanem Timóti Orsolya, senki más.

 

Csend lett.

 

- No, mondjad, Lőrinc! - szólt Timóti.

 

- Hát én csak azt akartam mondani - folytatta is a fiú -, hogy ne kerülgessük, amit gondolunk, hanem viduljunk azzal, hogy találós kérdéseket mondunk. Én ugyan szegényes vagyok az ilyen elmejátékban, de azért elsőnek kérdeznék valamit.

 

- Nocsak! - biztatta a gazda.

 

- Ha Kristóf bátyám is akarja - mondta Lőrinc.

 

- Nem bátyád, de mondjad! - szólott Kristóf.

 

Lőrinc megjártatta a szemét, majd a figyelem közepén így szólt:

 

- Krisztusnak indult, de aztán vizitába ment. Mi az?

 

Timóti elnevette magát, s örömiben nagyot csapott a térdére.

 

- Hát maga tudja? - kérdezte a felesége.

 

- Tudom.

 

- Hát mondja akkor!

 

- Kri... Kri... - nevetett Timóti. - De aztán vizitába jött, ide hozzánk. Nem érted?!

 

- Stóf... Stóf... - segített Orsolya.

 

- Most sem érted? - düledezett Timóti, mire az asszony, mintha megsúgta volna neki a Szentlélek, Kristófra meresztette a szemét, majd összecsapta a két kezét, s nagy fohásszal így szólt:

 

- Jézusom, hát Kristóf!

 

Abban a percben elöntötte őket a kacagás hulláma, valamennyit. Ültükben úgy düledeztek, hogy a hullámba magukkal rántották magát Kristófot is, aki mérgiben-e, vagy csakugyan a sodrás alatt, de a kacagásban túltett mindegyiken.

 

Aztán megnyugodtak.

 

S miközben a szemüket törölgették, Lőrinc felállt, s további jó mulatságot kívánván, okosan elment.

 

S majd Kristóf is el.

 

A Timóti család kövér lélekkel nyugovóra tért, s Orsolya álmában nyújtogatta a nyakát, a zsenge zöld után. A hold is jóllakott lassan az aprócska felhőkkel, s nyugtára ment.

 

Aztán pirkadni kezdett a hajnal.

 

A pillámló fényben, vidám koppanásokkal, ismét jött valaki. Legény lehetett, mert több erő és kevesebb selyem volt a koppanásokban, mint a lányokéban lenni szokott. De ha legény volt is, ifjú lehetett még, hiszen a járása tavaszi volt.

 

De most nem énekelt, s a füttye is aludt. Csendesen jött a Timóti kapuja felé, a derengő zöld boltozat alatt. De mintha együtt jött volna azzal a boltozattal, mely meg volt rakva patyolat pontokkal; fehér virágokkal.

 

Lőrinc volt a legény.

 

S a zöld lombot, a patyolat pontokkal, az ölében hozta azt a sokat. A kapunál megállt, s a földre szépen lefektette a virágos lombokat. Onnét a földről egyenként szedegette az ágakat vissza, s úgy kötözte a kapufára. Az egészet elborítja, úgy gondolta; akár szerelme lombjaival a lányt.

 

Timóti Orsolyát.

 

S félig már el is borította a kapufát, amikor terhes nagy léptekkel valaki közeledett. A derengésben, melyet immár igen kezdett enni a fény, Lőrinc a lombok közé lapult, szorosan a kapufához. Majd elmegy, aki jön, gondolta magában; de bizony jött, aki jött, egyre közelebb.

 

S odaért a kapuhoz.

 

De nem szólt, aki jött, hanem szuszmorgott, mint a medve, s ügyelgette a meglombosodott kapufát. Ügyelgette jobbról, s ügyelgette balról. Hát ez igen vastag, gondolhatta magában, ez a kapufa igen vastag. Aligha nem, de valaki búvik ott a lombok között. Tette-vette magában, hogy hirtelen megragadja-e azt a rengeteg lombot, vagy pedig szóval riassza meg. Jobb lesz a szó, gondolta, s odakiáltott:

 

- Hé, ki az?!

 

S akkor Lőrinc, a lombok közül, hirtelen szembebukkant vele, s így szólt:

 

- Ki lenne más?!

 

Széjjelvetett lábakkal állott Kristóf, s a vállán egy hatalmas ágat tartott. Nem is ágat, hanem mondhatni egy fát, amely a virágoktól egész valójában patyolat volt.

 

- Te itt mit keresel?! - kérdezte Kristóf.

 

- Nem téged - mondta Lőrinc.

 

Egyet-kettőt csámcsogott Kristóf, mint a sárkány; majd odamurrant Lőrincnek, hogy az ága-bogait szedje le a kapufáról, s aztán ne is lássa.

 

- Azok jó helyen vannak - mondta Lőrinc.

 

Mint az ágyú, kétszer megdörrent Kristóf:

 

- Egy! Kettő!

 

- Számolni én is tudok - mondta Lőrinc.

 

- Agyoncsaplak, te!

 

- Igen, a legyet.

 

- Te szálltál az én szívemre, mocsok!

 

- Nincsre nem száll a nincs - mondta Lőrinc.

 

Hát a két nincs miatt-e, mely Kristóf fülét loccsanva lapította meg, vagy a pohár kicsordulása folytán, de a szó egyszerre megsült a hajnali fényben. Már nem hallatszott egyéb, csak egy reccsenő mordulás; s azzal a mordulással megmozdult a Kristóf vállán az irdatlan virágos ág, és a Lőrinc fejére zúdult az egész. Hallotta is a fiú, hogy recsegve törnek az ágak; s a szeme keskeny résein azt is látta, hogy fehér zimankóban pozdorjáznak a virágok. Egy-egy ágat, mint a csapkodó sas, ugyan megragadott ő is, de azok az ágak reccsenve maradtak a kezében, s maga a hatalmas ág tovább csattogott a fején, s a virágok tovább záporoztak.

 

Igen, mert az ág vastagabb végén Kristóf uralkodott.

 

S röffent is nagyokat hozzá, mint az agyaras kan.

 

- Megdöglessz! - acsargott Kristóf.

 

S csakugyan, már a hatalmas ágnak csak a rúdja maradt, ami a fejnek nem jó. Valahogy meg kéne ragadni azt a rudat, vagy cselt vetni rögvest.

 

- Ha meg, meg - mondta Lőrinc.

 

S már el is terült a földön, hogy ő most meghal, ha már egyéb mód a győzelemre nincs. Nagy megadással feküdt, ahogy az utolsó busznál feküdni szokás. Rúgott is még egyet, majd a fejét elengedte a világba.

 

Kristóf melléje térdepelt, s úgy hallgatta, hogy szuszog-e még. Mozgatta s hallgatta, de Lőrinc végső megadásban volt.

 

- Phi, ez meghalt, a kutya mindenit neki! - mondta Kristóf.

 

S éppen akkor kilépett Timóti Pál a kapun.

 

- Itt mi van? - kérdezte.

 

- Meghalt ez a fiú - dönnyögte Kristóf.

 

- Meghalt-e?!

 

- Ez meg.

 

Nézte Timóti, hogy a fényben és a virágok patyolat ágyán ott fekszik Lőrinc. De nem akarta hinni azt a nagy borzalmat. Megmozgatta hát maga is a fiút, majd a páráját leste.

 

- Hát ez csakugyan meghalt - mondta Timóti.

 

Kristóf összehuppant egészen, s a félelemtől meg is bambult egészen.

 

- Akkor jó reggel is este van - mondta.

 

- Hát neked igen - szólt Timóti.

 

Fel is állt Lőrinc mellől a gazda, s nézte a fényes világot, hogy most immár mi legyen. Valahogy a hír szárnyára kéne adni a holtat, ámbár... No, még egyszer megnézi, gondolta haladékul, s ismét odabújt a fiúhoz. Furcsa, a színe egészen megvolt, akár egy élő bárkinek; s maga a test is tartotta még a meleget. A reménye megmozdult. Csak hát, asszony kéne ide, aki ecetes vízzel megdörzsöli.

 

- Hátha! - biztatta magát.

 

Fel is állott, s békiáltott a házba, hogy Orsolya!

 

Hanem erre az Orsolyára úgy megreszketett Kristóf, mint a kocsonya, ha indul a föld. Ahogy tudott, el is indult, hogy ő nem várja meg a lányt.

 

- Hova indultál? - kérdezte Timóti.

 

- Megyek a rendőrszobára, s feladom magam - mondta Kristóf.

 

- Mondd meg nekik - folytatta Timóti -, hogy három napig csak vizet adjanak neked.

 

- Vagy még azt se - szólott Kristóf.

 

S ahogy tudott, elment.

 

Timótiné is kijött a házból, s véle Orsolya, egy kicsi szoknyácskában és mezítláb, Amikor meglátták Lőrincet, ott a patyolat esőben és holtan a földön, azt sem tudták hirtelen, hogy a világon vannak-e, vagy csak álmot látnak. Orsolyának a színe is egészen elfutott, majd odaomlott a fiú mellé, s a lelkiből úgy lelkendezte:

 

- Szerettem... Szerettem!

 

Hát erre Lőrinc egyszerre felült, s így szólt:

 

- Akkor feltámadok.

 

Az égi fényességben átölelték egymást, s úgy szorították. Timótiék sem tehettek egyebet, bólogattak az örömben. Timóti le is hajtotta szemérmesen a fejét; s az asszony pedig, ahogy illik is ilyenkor, sírni kezdett.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet írta 13 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

" Az igazi csodák mily kevés zajt ütnek! A lényeges ...

Miclausné Király Erzsébet írta 13 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Czeglédy Gabriella: Télapó az úton Szarvas húzza ...

Miclausné Király Erzsébet 14 órája új képet töltött fel:

Aranyosi_ervin_nyajas_mese_2110590_2434_s

Rádiné Zsuzsa írta 14 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

CSAK KEVESEKET DERÍTHET JOBB KEDVRE A NAPSÜTÉS ...

Rádiné Zsuzsa írta 14 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Koós Attila : HA VOLNA Ha volna egy csodás, hatalmas ...

Rádiné Zsuzsa írta 14 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

"Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy...

Rádiné Zsuzsa 23 órája új blogbejegyzést írt: Kilátástalan tigrissors

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu