Természet: Tamási Áron: HELYTELEN VILÁG

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17263 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16167 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17263 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16167 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17263 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16167 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17263 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16167 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

A kicsi, gerendás korcsmában három hosszú asztal volt s egy fityegő lámpa. Rozoga, csámpás darab mind a négy. A padlódeszkák már össze voltak a vénségtől kucorodva, s a falakról is úgy lekopott a bőr, hogy csórén látszottak némelyik helyen a gerendacsontok. Fent a hiúban pedig ott ült a halál, hogy bényomja a meggörbült mennyezetet alkalmas időben.

 

És a szekeresek ezt a kietlen, bolond-vigyori korcsmát mégis nagyon szerették, mert ott muzsikált el alatta pénz nélkül a víz.

 

Most is kilencen ültek benne, pedig erős, nyári dologidő volt.

 

Az egyik asztalnál hárman, a másiknál ketten; s amelyik az ajtóhoz legközelebb volt, ott négyen időztek: két szenes ember, egy magos bellér és ünneplőt jelentő öltözetben Csali Kelemen, az én falumból.

 

Apró, féldecis üvegecskékből pálinkát ittak. A két szénégető mindig kibugyogtatta egyszerre az egészet, a bellér csak nyalogatta. Csali Kelemen pedig a szemével a pohár peremén ült, s rendelte szaporán a pálinkát nekik s magának is.

 

- Hányadikba jár Danika? - kérdezte a bellér.

 

- A negyediket hagyja el, talán éppen ebben a percben - mondta Csali.

 

- Én is jártam volt kettőt, de nem lehetett akkor a papoktól tanulni, annyian voltak.

 

- Most tán csak egy pap vagyon az egészben, az is fiatal - tudta Csali.

 

- Hát romány?

 

- Az van tán kettő.

 

- No, akkor azok együtt hárman vannak - adta őket össze a bellér.

 

- Hárman hat lábbal, mert egynek-egynek kettőt számítok - vette fel a pálinkát az öreg.

 

- Mert a papnak nem kettő van - mondta az egyik szenes.

 

- Hát?

 

- Négy éppen, hallgassa meg: kettő, amivel a földön jár, s kettő; amivel aztán a végín a mennybe megyen.

 

A bellér nem volt finom ember.

 

- Ezt az utolsó kettőt ne számítsa, mert azt eltörik a fehérnépek - mondta.

 

Csali nem akart belevegyülni ebbe, nehogy az Isten megbüntesse ilyen kicsi dolog miatt. A szénégetők azonban hergelni kezdték a bölcselkedő bellért, hogy ők nem hiszik, amíg nyilvánvaló példákkal nem bizonyít. A másik azonban nem várt sok biztatást, hanem egyik példára a másikat mondta, mintha egész életében kurkász lett volna rosszféle papoknál. Nem is tudták volna tán soha elvenni tőle a szót, ha egyszerre meg nem jelenik Danika.

 

Cingár, barna legényke volt. Mély nagy szemei neki és finom kezei, mintha nem is lett volna falusi gyermek. Odament az apjához, és bátortalanul megállott előtte. Az öreg Csali csak megnézte, s már tudta, hogy nagy baj van Danikával. Nem kérdezett azonban semmit, nehogy szégyent valljon az asztaltársak előtt. Felállt, és megindult az ajtó felé.

 

- Gyere, Danika, vegyünk kötőféket a lovaknak.

 

Azzal beleállt szó nélkül az útba, s úgy ment elöl, mintha nem is lett volna fia neki. Danika szorongva igyekezett utána, mint egy rosszkedvű Isten után.

 

A hídon áthaladtak.

 

- Hol vagy?! - mondta végre az öreg, de anélkül hogy megállt vagy visszanézett volna.

 

Danika reszkető horgasinakkal előre penderedett.

 

- Parancsoljon, édesapám.

 

- A papnak mit mondasz?

 

- Eléadom neki, ahogy vót.

 

- Elég hamar elbúcsúztál a gimnáziumtól.

 

- Szeptemberben lehet pótvizsgát tenni - mondta Danika, mint a madár. - A nyáron úgy megtanulom, hogy aztán....

 

- A télen nem vót elég üdőd?

 

- Én eleget igyekeztem - törött el a fiúnak a hangja -, de ilyen hirtelen nem lehet románul beszélni.

 

Az öregnek is puhult egy kicsit a hangja:

 

- Hát abban botlottál meg?

 

- Abban.

 

- S mit kérdeztek?

 

- Azt, hogy a faluban mik vannak? Számláljam elé románul, hogy mik vannak?

 

- Miért nem mondtad, hogy jöjjenek ki, s nézzék meg.

 

- Én mondtam nekik.

 

Csali Kelemennek megjelent a kedv az arcán.

 

- S mikor jőnek ki? - kérdezte.

 

Danika látta, hogy félrementek, s gyorsan kezdte magyarázni:

 

- Én nem azt mondtam, hogy jöjjenek ki, hanem elészámoltam nekik, hogy a faluban van templom, iskola, pap, tanító, bíró, zsidó, s mind elmondtam a többit is. Akkor azt kérdezték, hogy miféle állatok vannak? Megfeleltem arra is, hogy vannak lovak, ökrök, tehenek, disznók, s még mondtam egy sereget, de ahelyett hogy elég lett volna nekik, azt sérelmezték, hogy a leginkább jellegzetös falusi állatot kihagytam. Erre gondolkozni kezdtem, hogy mi kellene nekik, s eppen a tetűt akartam mondani, de annak nem tudtam románul a nevit.

 

- Mért nem mondtad magyarul?

 

- Még románul is heába mondtam volna, mert nem az hiányzott nekik.

 

- Hát mi?

 

- A szamár.

 

- Mért nem felelted azt, hogy a mü falunkban nincsen szamár.

 

Danika szökött egyet örömében:

 

- Eppen azt feleltem, édesapám.

 

Szótlanok lettek, úgy mentek. Az öreg székelynek minden lépésre borzosabb lett a kedve. Úgy érezte, hogy Danikáé itt az igazság Isten és ember előtt. Aztán a sarkon balra fordultak a gimnázium felé.

 

- Gyere, mert meg akarom tanúsítani én is - mondta Csali nyersen.

 

A fiú csendesíteni kezdett.

 

Sápadt lett, s olyan rettentő félelem fogta el, hogy a szemei majdnem a bőr alá menekültek. Tudta, hogy veszedelem lesz abból, ha fel találnak így együtt a gimnáziumba menni, mert az öreg szabja és töri össze otthon is a házat, ha egy cseppet iszik.

 

- Ó, be rossz üdőben indulánk el! - állott meg egyszerre Danika, s hát nézi a toronyórát.

 

- Gyere csak, mert megkapunk valakit.

 

- Csak Alózi bácsit kaphatjuk meg, aki szellőztet s söpörget a termekben.

 

- Vajegy tanár is lesz, gyere csak.

 

- Azok mind alusznak most szerteszéjjel a városban. Még három óra sincs, s négyig örökké alusznak. S ha megtudják, hogy édesapám mérgesen kereste őket, aztán fel sem mernek későbben sem jőni.

 

Az öreget megnyerte Danika ezzel az utolsó szóval. Visszább jött, s megnézte ő is félrehajtott fejjel a toronyórát.

 

- Akkor üdőzzünk négyfeléig, nehogy elriadjanak - mondta.

 

- Dohánnya van-é édesapámnak?

 

Csali kivett egy harmadosztályú paklit, amely úgy össze volt csombolygatva, mintha néhány szem cukrot temetett volna belé.

 

- Még lesz valami por - kutatott a papirosban.

 

- Jöjjön, mert én veszek édesapámnak - mondta Danika.

 

- Honnét van pénzed?

 

- A vallástanár úr egy virágpukétot küldött tőlem egy nagyságának, s húsz lejt adott, s a naccsága is húszat.

 

- A jó vallástanár lehet - jegyezte meg az öreg, majd egyenesen bémentek egy boltba, s ott Danika felvásárolta a pénznek a felét. Aztán még gyufát gyújtott kedvesen az apjának, s lődörögni kezdtek a járdákon, s amikor megunták ott, akkor az úton. Ahogy a piacon büllögtek volna keresztül, úgy fél négy felé, hát a térség túlsó homlokán egy sereg ember vagyon rácsődülve valamire.

 

Idejük engedte, s odamentek.

 

- Itt mit árulnak? - kérdezte Danika egy embertől, akinek az inge fel volt könyökig tűrve.

 

- Tudományt - mondta az minden becsülés nélkül.

 

- Miféle tudományt?

 

Az inges mocskosan röhögött.

 

- Ennek előtte az Isten csinálta, most két ember csinálja - mondta és elment.

 

Danika megfogta az apjának a karját, és béfelé húzta a gyúródásba.

 

Valami sátor volt ott ponyvából, nem kisebb egy sütőháznál. Szűk ajtaján, szinte négykézláb, kijött egy fekete arcú, félfülű mesterlegényféle, felállt egy tojásos ládára, a két karját az emberek feje fölé emelte, mintha meg akarná áldani őket. Amikor eléggé csend lett, villogtatni kezdte a szemeit, és így szólt nagy lázító hangon:

 

- Hölgyeim és uraim! A csoda nem halt meg! A csoda él! Tessék befáradni és meggyőződni róla! Szemtől szembe itt látható Leopold, a világhírű bűvész. Direkt Kínából jött, harminckét csodával. Tessék befáradni, mert sohasem jön többé errefelé. Most mindössze tíz lej, felnőtteknek húsz!

 

Leszállt a ládáról, az ajtóba állt, és tartotta a markát.

 

- Még húsz lej pénzünk van - mondta Danika az apjának.

 

Az emberek egymásra néztek, és úgy röhögtek, mintha helytelenkedni akarnának. Aztán egy kövér asszonyság kibogozott húsz lejt, de az ajtónál fennakadt, mert nagyobb volt ő maga, mint a lik.

 

- Tessék befáradni - biztatta a félfülű.

 

- Nem látja, hogy nem tér! - szólt oda egy tímár.

 

- Tessék lehajolni, kérem.

 

- Kucorodjék össze, mint a sündisznó.

 

Az asszony nekikurtult, és nyögött egyet, de abban a percben egy gonosz, tekergő inas megcélozta hátulról, és úgy bényomta puhán az orrára, mint a zsákot.

 

- No, ez volt az első csoda, hogy béfért! - mondta egy ember.

 

És gyúródtak utána, mint a nyáj! Kapartak, lökdösődtek és túrtak, hogy elzabálják egymás elől a csodákat.

 

- Akkor gyere, mert megtelik! - mondta Csali.

 

- Édesapám, maga bújjon bé elöl, s akkor én odaadom a húsz lejt, s én is bébullok - oktatta Danika az öreget.

 

Úgy is cselekedtek, de a fiút utolsó percben lefogta a félfülű.

 

- Kettőnek kevés! - mondta.

 

- Ez húsz lej, nézze meg, nem látja! - érvelt Danika.

 

- De a másik felnőtt volt, aki bement!

 

- Az a barátom volt, mért nem nézi meg jobban az embert! Most is vissza kell mennünk a gimnáziomba. Jó lesz, ha sietnek a csodatevéssel.

 

Az alak elengedte a forgalom érdekében.

 

- Hol akadtál vala fenn? - kérdezte odabent az öreg.

 

- Tárgyaltam a mókással - mondta Danika.

 

Előregyúródtak, hallgattak és szorongtak. Végre leborította a félfülű egy pokróccal az ajtót, és a tenyerét háromszor összeütötte. Erre valahonnét a sátor falából elébújt egy kicsi, sovány ember. Nagy haja volt és fekete szakálla, a szemei aprók és csillogók, s a homloka közepén egy piros gubacs csücsült ügyesen. Nem szólt semmit, csak meghajtatta magát, és szörnyű komolyan odament egy hosszúkás asztalhoz, amelyen egy üveg víz és egyet-más apróság feküdt. Ott állt, és úgy nézte az embereket, mintha meg akarná tizedelni őket. Majd a másik is melléje lépett, és összeütötte megint háromszor a tenyerét.

 

Olyan csend volt, mintha a halál fogta volna mindenkinek a száját.

 

- Leopold, a világhírű bűvész, meg fog önök előtt varázsolni egy gyűrűt - mondta a félfülű, és elővett egy spárgát, amely lehetett valami két méter hosszú. Megfogták ketten a két végét, és kifeszítették a levegőben. Akkor Leopold ráhúzott a spárgára egy gyűrűt, a közepére gurította, és az emberekre nézett.

 

- Tessék meggyújtani ezt a madzagot! - mondta a félfülű.

 

Egy ember odament, és a jobbik végénél gyufát tartott alája kéjjel.

 

- A madzag el fog égni - jelentette a segéd. - Füst lesz belőle, semmi egyéb. És a gyűrű mégis ott fog maradni a levegőben, mert ott tartja Leopold, szemének egyszerű nézésével.

 

A spárgán végigsétált sercegve csakugyan a láng és a nyomában nem maradt semmi, csak enyhe füst a félhomályban. De a gyűrű ott állt a levegőben, és sárgán virított, mint a csillag az égen.

 

Leopold nekifeszülve nézte egy ideig, aztán elfordult hirtelen, és a gyűrű lekoppant rögtön a földre.

 

- Emmá szem! - mondta egy tímár, és körülnézett.

 

- Kicsiség az egész - jegyezte meg mellette Csali.

 

- Hogy mondhat ilyent? Lássuk, csinálja meg!

 

- Gyűrűvel nem, de egy madárral megcsinálom.

 

- Hogy?

 

- Úgy, hogy folyton nézem, s mégis a levegőben marad.

 

- Hülye.... - mondta a tímár, mire ismét összeütötte a tenyerét a segéd.

 

- Ugyanezen a gyűrűn Leopold át fog húzni egy tojást - mondta.

 

Egy pohárban, amely tele volt valami folyadékkal, ott állott már az asztalon a tojás. A szakállas kivette három ujjal belőle, felmutatta, és gyorsan forgatni kezdte a két tenyere között, aztán lehelyezte az asztalra, és úgy tett vele, mint az asszonyok, amikor laskát sirítenek. Néhány perc alatt hosszú, fehér rudat csinált belőle, és úgy dugta által a gyűrűn, mint egy miligyertyát. S ahogy keresztülhúzhatta, rögtön beleállította egy másik pohárba, s látni lehetett, hogy a tojás gömbölyödni kezdett rendes állapotába vissza.

 

- Azt mi tojta? - kérdezte Danika.

 

- Ezt a tojást egy közönséges tyúk tojta - mondta a félfülű, azzal ki is vette a pohárból, és odaadta Danikának: - Próbálja meg ön is, és húzza át a gyűrűn. Ezer lejt fizetünk önnek, ha, sikerül.

 

- Mennyit?

 

- Ezer lejt.

 

- Híjj, a tojás rézangyalát! - mondta az öreg Csali, és elvette a fiától, s tapogatni kezdte, hátha ráakadna a gyenge részére. - Ez olyan, mint a kő - jelentette ki.

 

- Tessék csak megpróbálni.

 

- Tegye ki az ezer lejt.

 

Leopold kitette.

 

Csali szétvetette a lábát, és nekibújt. Erőt vett, és nyomott egyet a tojáson, amely reccsenve teleokádta sárgájával a markát.

 

- No, ezt eligazítám! - mondta.

 

- Ennél laposabb nem is lehetne - mondta Danika.

 

A félfülű is velük mulatott. Engedte, hogy kacagják jól ki az emberek magukat, s akkor megint összeverte háromszor a tenyerét.

 

- A tojásra írva lesz! - mondta.

 

- Attól elestek - szólt oda Csali Kelemen, aki még mindig pusmogva tisztogatta a markát.

 

A félfülű szigorúan ránézett a harisnyás csendháborítóra, és az asztalfiókból öt tojást szedett sorjában elő. Az elsőt nagy kegyesen odanyújtotta Leopoldnak, aki cecésen három ujja közé fogta, és valami hegyes szerszámmal úgy tett, mintha írna a tojásra kereken. Majd a többi négyet is rendrevette, s örökké megállt egy-egy kicsit, s összeráncolta a homlokát, mintha szörnyű okosat akarna írni. Végül a félfülű széjjelosztotta az emberek között mind az ötöt. Az egyik Danikának jutott, aki az apjával együtt kezdte keresni, hogy mit vakart a fehér héjára kereken a szakállas.

 

- Heába dolgozott - mondta végre.

 

- Nem fogott a plajbásza, mester! - szólalt fel a tímár is.

 

Leopold azonban úgy állta mozdulatlanul a szemrehányást, mint valami megmerevedett kicsi szent. A félfülű is némán várt jó néhány percet, de aztán megszólalt:

 

- Uraim, a tojásra határozottan írva van!

 

- Azt mondja a vakoknak! - vetette ellen egy csizmadia. - Nekem olyan szemem van, hogy innét meglátom magán a bolhát, de ezen a tojáson egy vakarás sincs.

 

- Tessék ideadni! - mondta a félfülű, majd magasra tartotta a tojást, és felemelt hangon folytatta: - Uraim, önök egy csodának voltak az elmúlt percekben a tanúi, mert Leopold a tojás héja alá írt az önök számára, tehát nem is látható mindaddig, amíg meg nem lesz hámozva. - Azzal fel is törte mindjárt a kemény burkolatot, és gondosan lefejtette az asztal felett, majd átnyújtotta egy embernek: - Látja ön ezen a tojáson az írást?

 

- Látom.

 

- Tessék elolvasni!

 

- A sza-már-nak nagy fü-le van....

 

- Tessék hangosan bemondani!

 

- A szamárnak nagy füle van - hirdette az ember.

 

Egy székely, aki éppen mellette állott, kivette a kezéből a tojást, egy ideig forgatta és nézegette, majd egy hirtelen fordulattal a szájába békapta, néhányat fordított rajta, és lenyelte.

 

- Lám, most írjon reá, a hasamon keresztül! - mondta huncutul sütő szemekkel.

 

Olyan kacagás tört ki a sátorban, amilyent ritkán hallott az ember. A szakállas megkövülve nézte az atyafit, aki béhúzott nyakkal, gyér bajuszával úgy állt mozdulatlanul és némán a megbolydulásban, mintha egyenesen az Isten rendeletére cselekedett volna. Utána percekig nem lehetett a kiáradt emberekkel bírni. Végre közéjük ment a félfülű, és egyenként próbálta mederbe szorítani őket. Közben Danika is meghántotta a tojást, s elvágta derékban.

 

- Mü is kapjuk bé, édesapám! - mondta.

 

- Mi volt reáírva?

 

- Nem volt semmi, csak egy kereszt.

 

A félfülű megint tapsolt.

 

- Uraim, következik a legnagyobb meglepetés! - mondta, és egy bédugott üveget vett fel az asztalról, amely félig volt vízzel. Jól megrázta, majd megkereste szemivel a tojásevő embert, és így szólott hozzá: - Nem sajnáljuk öntől a tojást, sőt egy pohár vízzel is van szerencsénk megkínálni ebből az üvegből. Tessék idefáradni!

 

Az odament.

 

- Eppen ihatnám - mondta.

 

- Tessék a kezébe venni ezt a poharat!

 

- Metszött évegből van - jegyezte meg a másik.

 

- Én ebből az üvegből tölteni fog ebbe a pohárba - mondta a félfülű, mire Leopold kivette a dugót, hókuszpókuszt csinált, majd nagy csendben merően nézte a likon által egy ideig a vizet, aztán átnyújtotta az atyafinak.

 

- Tessék úgy tölteni, hogy mindenki lássa! - utasította a félfülű.

 

Az atyafi elhelyezkedett, és a pohár fölé döjtötte az üveget, majd feljebb és feljebb emelte minden eredmény nélkül.

 

- E nem akar kijőni! - mondta, majd hitetlenül az üveg szájába dugta az ujját. - Mi az istent csináltak véle?

 

- Leopold jéggé varázsolta pillantásaival a vizet - jelentette a félfülű, de alig szólta ki ezt, a szakállas Leopold inogni kezdett, mint az ájult.

 

Mind odacsődültek, mert úgy látszott, mintha meg akarna halni.

 

- Mi találta? - kérdezte Csali.

 

- Leopold kimerült és rosszullét fogta el - mondta a félfülű, majd utánatette: - Uraim, az előadásnak vége van.

 

A szakállas leomlott a sátor falához egy székre, és szomorú, mozdulatlan szemekkel nézte a kifelé tóduló embereket.

 

- Mennyit vettünk be? - kérdezte halkan.

 

- Ötszázhúsz lejt - mondta a félfülű.

 

Danika megállt az ajtónál.

 

- Édesapám, tudja-e, hogy ez nem rossz mesterség? - mondta.

 

- Hogy a varasgyékba volna rossz, mikor mennyi pénzt begyűjtöttek egy kicsi üdő alatt.

 

- Ne beszéljünk vélök?

 

Az öreg egy cseppet gondolkozott, majd visszafordult hirtelen.

 

- Lám, gyere! - mondta, és odament egyenesen Leopoldhoz, s kezet nyújtott neki. A szakállas felállt.

 

- Mi tetszik? - kérdezte.

 

- Csak tisztelni akarom személyében az urat - kezdte az öreg -, mert láttam, hogy nagy művelő ebben a tudományban. Nem létedzik, hogy párja akadjon az úrnak, azt már én állítom. A fiam aztán éppen nem győzi eleget magasztalni. Gyere ide, Danika!

 

A fiú odaállt, és meghajtotta magát, mire rászólt az öreg:

 

- No, tisztöld meg érdöm szerint az urat!

 

- Nagy mesternek üsmerem el - mondta Danika.

 

Leopold azt hitte, hogy az őszinte elragadtatás hozta ezeket eléje, és melegen mondta:

 

- Hálásan köszönöm a megtiszteltetést, igazán emlékezetes marad.

 

- Azt mü is szeretnők, hogy emlékezetesek maradjunk - egyengette Csali a dolgot -, mert amit az úr véghözvitt e helyt a szemünk előtt, az nem kicsi tudomány, ugyé, Danika?

 

- Nem biza.

 

- No, tetszik hallani, ugyé, mennyire meg van bűvölészve a legényke! Pedig már egy kicsit nagyocska, most járja ki a negyedik gimnáziumot, de azt mondja, hogy inkább lenne ezen a pályán, mint hogy papnak mennyen. Igaz-é, Danika?

 

- Igaz, biza.

 

- Mutasd a kezedet, hadd nézze meg a mester úr igazi szakértelömmel.

 

Danika odatartotta mind a kettőt, s Leopold megvizsgálta.

 

- Finom kezek, az tény, hajlékony ujjakkal - ismerte el.

 

- No, ugyé! - fűtötte az öreg. - Minden megvan, ami kell, csak eppen az heányzik, hogy valaki kitanítsa. Voltunk, igaz, már egy sereg helyen, de egyikhez sem volt olyan bizalmunk, mint jelönleg az úrhoz.

 

A szakállas elgondolkozott. - Lehet esetleg beszélni róla - mondta végre. - Itt laknak önök a városban?

 

- Nem eppen itt, de nem messze.

 

Leopold leült az asztalhoz, és úgy tett, mintha számítgatna valamit. Majd a félfülűvel összebújt, s végül így szólt:

 

- Ötezer lejért kitanítjuk a fiút.

 

- No, jó lesz, az árát én megfizetem - felelte könnyedén az öreg.

 

A szakállas és a félfülű megint összebújtak.

 

- A fiam fogja kitanítani - jelentette Leopold.

 

- Ez é? - mutatott Csali a félfülűre.

 

- Igen.

 

- Ő is tudná, amiket látánk?

 

- Többet is tud. Harminckét mutatványt.

 

Az öreg kétkedve nézte:

 

- Nono, mégis küsebb mester lesz, nem ötezres!

 

- Hát mennyit tetszik rászánni?

 

- Ha legtöbbet, akkor hármat - mondta Csali.

 

Leopold elfogadta, s úgy egyeztek meg, hogy a félfülű megy velök a faluba, s ott fogja kioktatni Danikát, s kap szállást és napjában négyszer étkezést.

 

- Én is tiszteletemet fogom tenni rövidesen - mondta a szakállas.

 

- Ott elfér - felelte könnyedén Csali, és odaszólt a kismesternek: - Szedje össze a risztungot, mert repülünk.

 

Egy félóra múlva már ott ültek a kocsiszekéren. Elöl az öreg, s a piros takarós szénaülésen Danika a félfülűvel. Két jó fekete kabalája volt Csali Kelemennek, s úgy fogta a gyeplőt, hogy megszegett nyakkal haladjanak a gondozatlan országúton. Ahogy kikaphattak a városból, hátrafordult:

 

- A fülit hol hagyta? - kérdezte.

 

A kókler úgy nézett, mintha nem tudná, hogy miről van szó. Erre Csali megpengette a saját jobb fülét, és így szólt:

 

- Magának az ilyen hol van?

 

- A hideg elvette, s levágták - mondta a másik.

 

- No, ne búsuljon, mert Danika nagy csodatevő lesz hamarosan, s akkor kinöveszti.

 

Így értek haza, nagy barátkozásban. A félfülűt megetették jó túrós puliszkával, s Danikával egy szobába fektették, hogy kezdjék megszokni egymás természetét. Másnap mindenki mezei munkára ment, csak ők ketten maradtak otthon. A félfülű bezáratta tíz óra felé az ajtót, és az ablakokra függönyt tétetett. Aztán ládája mellé térdepelt, áhítatosan levette a lakatot róla, s különböző szerszámokat, porokat és többféle folyadékot szedett elé. Mind az asztalra rakta. Akkor megállt Danika előtt ünnepélyesen.

 

- Íme, itt vagyunk a titkok kapujában - mondta, hogy csodálatot keltsen maga iránt. - Mielőtt azonban belépnénk ebbe a titokzatos világba, el kell árulnom azt, hogy a Sors valamilyen formában mindig rettenetesen megbünteti, aki a bűvészet titkait oktalan embereknek elfecsegi.

 

- Nálam jó helyen leszen - mondta Danika.

 

A félfülű kezet nyújtott neki, és azt mondta:

 

- Szervusz!

 

- Nocsak, bátran! - biztatta Danika.

 

A kókler felvett az asztalról egy spárgát, s magyarázni kezdte:

 

- Ez a madzag be volt áztatva erős sósvízbe, aztán meg lett szárítva. Érted?

 

- Én igen.

 

- Na mármost: meg lehet nyugodtan gyújtani, mert látszólag elég, de mégsem szakad el, s így a gyűrű minden különösebb fáradság nélkül rajta marad. Elég egyszerű, ugyebár?

 

- Lám, csináljuk meg!

 

Megpróbálták, és pompásan sikerült.

 

Danika olyan arcot vágott, mintha egy nő mellől kelt volna fel, mondván: - Hát ez csak ennyi?!

 

Többszöri próba után azonban jobban kezdett tetszeni a dolog.

 

- Egyszerű, s mégis nagyszerű! - mondta.

 

Délig mind ezt gyakorolták, s akkor a félfülű megtöltött ecettel egy poharat, s egy tyúktojást ültetett abba.

 

- Délután háromig ázni fog - mondta. - Akkor kivesszük, és azt fogjuk tapasztalni, hogy az tetszés szerint gyúrható. Ki fogjuk nyújtani, és egyszerűen áthúzzuk a gyűrűn.

 

Összenéztek, és nevettek mind a ketten.

 

Aztán ebédeltek, kimentek a kertbe gyümölcsöt szedegetni, majd hozzáláttak megint a tanuláshoz.

 

És másnap ugyanúgy.

 

A negyedik estefelé megérkezett Leopold is. Kicsi, rozoga ernyős szekéren ült, melyet egy hitvány szürke gebe húzott. Úgy jött, mintha nem először jönne. A szekerét bétetette a csűrbe, ő maga enni kért mindjárt, utána szivarra gyújtott, s lefeküdt heverészni.

 

A faluban pedig az emberek pusmogni kezdtek, megjövendölvén az ördög győzedelmét. Éjjeleken a kutyák jobban ugattak, és esténként kézbeliekkel felszerelve, legények lesték a Csali házát.

 

S mikor felvirradtak a kilencedik napra, Danika odaállt az apja elé.

 

- Ma este egy bémutató előadást tartok - mondta.

 

Leopold és a félfülű is, büszkén támogatták a fiút.

 

Készülni kezdtek a nagy dologra.

 

Csali Kelemen bejárta a szomszédokat, és mindenkinek hírt adott, hogy jöjjenek és nézzék meg az ő csodatevő fiát. A félfülű gondosan rendezte Danikával együtt az asztalt. Leopold paposan sétálgatott a szobában, és a szakállát simogatta. Az ablakokat lefüggönyözték, a lámpát selyempapírossal körülburkolták, hogy a fény, mint a sejtelem, úgy folyjon széjjel a házban.

 

Az emberek is gyűlni kezdtek. Először a ház előtt megálltak: összebújtak, zsongtak, röhögtek. Azután csoportonként ereszkedtek bé lassan a kapun. A nők imádságos könyveket hoztak magukkal, némelyik rózsafüzérrel is felszerelte magát, hogy fegyvere legyen, ha meg találna jelenni személyesen az ördög.

 

Danika ott állt tisztán, rózsaszínű arccal és fekete ujjasban az asztal mellett. Jobb keze felől mozdulatlanul Leopold, balról a félfülű fölényes tartással, ahogy egy mesterhez illik. Nem szóltak sem egymáshoz, sem máshoz. Csak vártak, mint valami tudós követek idegen országból. S amikor teli volt már az utolsó szegletig a ház, a félfülű összeütötte háromszor a tenyerét, és felemelt hangon mondta:

 

- Hölgyeim és uraim! A csoda nem halt meg! A csoda él! Íme, itt láthatják önök a csodatevés legifjabb papját - mutatott Danikára -, aki be fogja bizonyítani önöknek, hogy a csoda....

 

Nem tudta folytatni, mert borzasztó zúgás és kavarodás keletkezett az ajtó körül. Éppen felemelte a kezét, hogy tapsoljon megint, de ekkor az emberek között előretörve, feltűnt a falunak a papja, s két csendőr rögtön a nyomában. Előrementek egészen az asztalig, s ott a pap Leopolddal, a két csendőr pedig Danikával és a félfülűvel szemben megálltak.

 

- Tessék rögtön abbahagyni ezt a szamárságot! - mondta a pap. - Én, mint ennek a falunak a lelkipásztora, nem tűrhetem, hogy szemfényvesztő csalásokkal megingassák vallásos meggyőződésükben a híveimet!

 

- Ez csak játék - mondta Danika.

 

Leopold is megszólalt:

 

- Kérem, nekünk engedélyünk van.

 

Az egyik csendőr ránézett gorombán:

 

- Mutassa azt az engedélyt!

 

A szakállas odaadta neki.

 

- Hát ezek itt mifélék? - mutatott az asztalra a másik csendőr.

 

- Ezek csodaszerek - felelte Danika.

 

- Mérgek, mi? S robbantószerek!

 

- Nem affélék, hanem ártatlanok.

 

A csendőr csúful kezdett vigyorogni.

 

- Hazudsz, gazember! - ordított rá, és felemelte a fegyverét, s olyan mozdulatot tett, mintha le akarna söpörni azzal az asztalról mindent. Danika azonban megelőzte és szétterjesztett karokkal az asztal fölé bújt, hogy megvédje tudományáriak kedves virágait. A csendőr el akarta lökni, de nem sikerült. Erre felbőszült, és a puska agyával húzott egyet Danika fejére. A fiú felordított, és a fejéből, mint egy új csodaszer, csorogni kezdett az asztalra a vér.

 

És ekkor odakünn felkacagott millió drága csillag, és a hold csodálatos korongja gurulni kezdett a láthatatlan spárgán, és a tojásokra titkok íródtak mindenütt a faluban, és a gyümölcsök játszottak maguktól a fán, és a Szaturnusz gyűrűjén áthúzták láthatatlan kezek a Fiastyúk tojását, és a felhők nem tudtak vizet tölteni a völgyekbe, és a Tejútra fényes petéket rakott a föld mögül a Nap.

 

És a virágok mind kigyűltek a föld színére, hogy lássanak.

 

És csodálatosan olyan volt minden, mintha az Isten maga folytatná, amit Danika abbahagyott.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 34 perce új képet töltött fel:

A_nyar_ment_at_az_erdon_2107152_7180_s

Miclausné Király Erzsébet 35 perce új képet töltött fel:

Jol_csak_a_szivevel_lat_az_ember_2107151_3615_s

Miclausné Király Erzsébet írta 36 perce a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Domahidi Klára: ŐSI RITMUS Leszökkent a fáról egy ...

Rádiné Zsuzsa 2 órája új blogbejegyzést írt: ZICHY MIHÁLY

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

VÉNASSZONYOK NYARA VÉRNYOMÁS...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 14. Zalán megszületett Zichy Mihály ...

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Kormányos Sándor: ŐSZI SZÉL képhez:

Kormanyos_sandor_oszi_szel_2107144_3062_s

eltűnődve von szemünkre könnyű fátylat az őszi szél....

Rádiné Zsuzsa 2 órája új képet töltött fel:

Kormanyos_sandor_oszi_szel_2107144_3062_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu