Természet: Tamási Áron: HÍRNÖK ÁRPÁD

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

Néha vadkantermészete van az időnek, máskor a tűz melege bújik belé. Most olyan volt, mint az imádság: a levegője tiszta, és a fénye komoly, s mégis szomorkás egy kicsit.

 

Aki teheti, üljön a napra ilyenkor.

 

Árpád is ott ült a grádics alsó kövén. Egy pillangó röpködött előtte, tapasztalt légi állat, pirossal díszített, fekete szárnyakkal. Bölcsen hajladozott, szép meggondolással, egyszer az Árpád fekete kalapja fölött s máskor tisztesen az arca előtt.

 

Mint az idő; ő is nagyon fiatalnak tartotta a fiút.

 

Tizenhárom esztendősnél csakugyan nem látszott többnek.

 

Ostort font a grádicson.

 

- Szállj a hegyire! - mondta a pillangónak.

 

S nevetett rajta, mert hol volt még a hegye az ostornak!

 

Estére, ha meglesz.

 

- Te kivel beszélgetsz, Árpád? - jött ki a házból az apja.

 

- Feketével s pirossal - felelte Árpád.

 

A gazda meglátta mindjárt a pillangót, s csak ennyit mondott:

 

- Ebből nem lesz pletyka.

 

- A virágoknak még elmondhatja... - felelte Árpád; s majd ő is, mint a lepke, a pillangóról az apjára repült.

 

- S maga hova megy? - kérdezte.

 

- Én Genfbe - mondta az apja.

 

Az ujjas a vállára volt vetve, s egy szigorú kicsi szivar a szájában. Annak a füstje felett erősen hunyorgatott, miközben szép lassan lement a fia mellett a grádicson. Még a kapuig sem ért, hát Árpád is ott van az oldala mellett.

 

- Hát te hová mész? - kérdezte az apja.

 

- Én is Genfbe - mondta Árpád.

 

Gondolkozott a gazda, hogy vajon eressze-e Genfbe a legénykét, de aztán úgy határozott magában, hogy jöjjön, hadd rezegjen neki is a füle. Annyit azonban mégis mondott neki, hogy a tudomány olyan, mint a méh. Árpád megértette a beszédet, s fürgén mendegélt az apja mellett, s pontosan kettőt lépett örökké, mialatt az apja egyet.

 

- Két korona egy forint - jegyezte meg egyszer.

 

Nemsokára a víz felé kanyarodtak egy köves utcán; s ott egy házba, amelyik éppen a víz partján feküdt, betértek.

 

Megérkeztek Genfbe.

 

Mint a bárányfelhő, Árpád az apja után úgy ereszkedett bé az ajtón. Köszönés után sorjában kezet fogott mindenkivel, s a hogylét felől is feltette a kérdést, mint a nagyok. Jól tudta azt is, hogy legelsőben a genfi főnököt kell megkérdezni, vagyis a házigazdát, azt a gyér bajuszú, kicsi embert, aki kedvező villogással úgy állt az asztal mellett, mint a gondozatlan gyémánt. Szinte a ragasztott nevét is kiejtette a száján, pedig az a név utolsó szónak sem lett volna jó, nemhogy elsőnek.

 

Mert Tudós Csókának hívták.

 

Ő létesítette Genfet, ahol így vasárnap délutánonként összejönnek a gazdák, hogy a világhelyzetet megbeszéljék.

 

Most is voltak már kilencen, Árpáddal együtt.

 

Asszonyember annyi sem volt, mint egy pillangó.

 

- Hát te is eljöttél? - kérdőzte a fiútól a genfi főnök.

 

- Most el - mondta Árpád.

 

Olyan értelme volt ennek, mintha a legényke Genf iránt nem lett volna teljes bizalommal, csak eljött most az egyszer, de ha valamit most sem intéznek, akkor Genf nem látja meg jövő vasárnap, hogy ő egy hét alatt mekkorát nőtt.

 

- No, ki hova tud, üljön le! - mondta a házigazda.

 

A pad véginél egy óriási sárga tök volt; akkora nagy, hogy szépen kifaragva bölcsőnek is elég lett volna. Árpád kijjebb hengerítette az óriási, sárga tököt, s arra lehúzódott. Ültében még a tök szárát is foghatta, mint a kantárt.

 

A többiek is hova tudtak, leültek.

 

S akkor a nagy csendben Tudós Csóka feltett egy füstös szemüveget ott az asztal mellett, s valami újságot, ami ott feküdt előtte az asztal lapján, komótosan a kezibe vett. Úgy tett, hogy vigyázzatok, mert olvasok! De csak tartotta maga előtt az újságot, s nem akart megszólalni. De aztán, amikor még a legyeket is felcsigázta, nagy megütközéssel így szólt

 

- Hinnye, az iskoláját!

 

S mint egy malomkövet, lassan leeresztette az újságot.

 

- Mi van benne? - kérdezte egy hang.

 

A genfi főnök levette a kormos szemüveget, s azt mondta: "Megszakadtak a tárgyalások."

 

- Hol?

 

- Ahol tárgyaltak.

 

Úgy megjátszotta a gyér bajuszú, mintha jelen pillanatig az egész megszakadásról nem tudott volna semmit, pedig még a délebéd ideje alatt is folyton tanulta az újságot, mint a leckét.

 

- S te azt csak most látád meg? - kérdezte az egyik, mire egy másik rögtön azt felelte:

 

- Amikor először látta, még nagyobbat káromkodott.

 

Nem szerette a tudós gazda, hogy beléláttak a játékába. Nem is magáért csinálta, hanem a nagy hír miatt; s most úgy érezte, hogy maga az ügy is veszteséget szenvedett. A saját sérelmét nem is tekintette hát, hanem a békét szolgáló eseményt mozdította előbbre.

 

- A kegyelmes úr is elutazott - mondta.

 

- A miénk?

 

- Nem is a másé! - szólt egy hang.

 

Aztán csend lett. Az emberek maguk elé néztek, a legtöbbjük nem is pillantott. Csak nézték a levegőt, mintha azt lesték volna, hogy a sors felriasztott madara most vajon hova száll. Mert az ő sorsukról tárgyaltak: a lélekről, mely a háborút rég szenvedi immár; s a földről, amely kínjában nyöszörög már, mint a rab kutya.

 

- S most mi lesz?! - hangzott a csendben.

 

- Van még katona! - bizakodott valaki.

 

Egyszerre lobbot vetett mindegyiknek a szeme. Egyedül a genfi főnöknek jutott eszibe, hogy ebben a dologban pedig szájhősködni nem szabad. Éppen azért így szólott a többiekhez:

 

- Hó, egy kicsit, várjatok! Mert honvéd van, az igaz, s bátorságban sincsen hiba. De azt mondják, hogy egy magyar katonára öt ellenséges katona jut.

 

- Kell is annyi! - vágta rá rögtön az egyik ember.

 

S arra nagy kacagás lett.

 

S mint a jóféle szél az aggasztó felhőket, úgy elvitte a jókedv a szorongást s a bizakodás az aggodalmakat. Már nem bánták, hogy vége szakadt a tárgyalásnak. Jobb is így egyezzenek meg a katonák, vagy történjék valami más. Mert valami béke történni fog, annyi szent!

 

Mégpedig közelebbről.

 

- Sokért nem adnám - mondta az egyik -, ha legelőbb én hallanám meg azt a békehírt!

 

Mindenki jelentkezett, hogy a hírhallásban első akar lenni, csak éppen Árpád nem szólott egy szót sem. Igaz, hogy nem is lett volná illendő. A gyermek hallgasson, amikor a felnőttek ilyen nagy dologban törik a fejüket, s zúgnak! S hát akinek az illendőség mellé még a méhet is oda kell példa gyanánt vennie! S ki látott valamikor is méhet, aki aranyos virágporral megrakodva bonyodalomba keveredett volna?!

 

Senki.

 

- Tűzzünk ki díjat! - javasolta hirtelen a genfi főnök.

 

- A hírhozónak?

 

- Annak.

 

Az egyiknek jobban tetszett a javaslat, mint a másiknak: s ebben a népi Genfben, a kicsi folyó mellett, amely valahol mégis a tengerbe szakad, nagy buzgalommal tárgyalni kezdték. A tudós főnök címet ajánlott, hogy azzal tüntessék ki az első hírhozót, de haszontalan gondolkodása miatt szinte megverték. Valami eleven jutalmat szerettek volna kitalálni, amiben jövendő van. S úgy is lett, mert hosszú csobogás után abban állapodtak meg, hogy a genfi cimboraság két csikót vegyen a hírhozónak. Két piros csikót, hadd hirdessék táncolva az örömet; s legyen a nevük az egyiknek Tavasz s a másiknak Virág, hadd járjanak együtt, mint eddig is örökké.

 

- S mi legyen a jel? - kérdezte valaki.

 

- A hírhozó jele-e?

 

- Az!

 

- Gyújtsa meg a "Szégyenfát"! - mondta a genfi gazda.

 

Úgy néztek mind reá, mintha egyszerre mondták volna "Ejnye, amióta ez nem olvas újságot, egészen megokosodott!" S minden igazítás nélkül elfogadták, hogy aki elsőnek meggyújtja a "Fekete fát", az kapja a két piros csikót.

 

- S aki másodiknak?! - pirított oda valaki.

 

Csakugyan bolondságot szólt a nagy hevületben, mert sem először, sem másodszor, hanem csak egyszer lehet a fát meggyújtani. Különösen az olyan fát, mint az a "Fekete fa", amelyet a lábán szárasztott ki a legények vére, akinek ott vették vérét, szerelmi áldozatul, a fa alatt.

 

- Adjunk annak is valamit! - tüzelt mégis egy hang.

 

- Kinek?

 

- Aki másodszor is meg tudja gyújtani.

 

- Azé legyen a cím! - mondta Árpádnak az apja.

 

Arra is mind nevettek, hogy jól van, legyen hát azé a cím; s ebben a jól végzett munkában Genf vidáman széjjelbomlott. Mindenki jó reményben tartott hazafelé, s Árpád is az apja oldala mellett. Nem szólt a legényke semmit, csak villadozó szemekkel nézte, hogy az ígéret földjén miképpen táncol a két piros csikó.

 

S a kedve, mint a bölcs pillangó, lebegve röpködött a csikók felett. Már az út felét megtették volt, amikor az apja megszólalt:

 

- Gyűjtött-e a méhecske?

 

- Hozzáfogott - felelte Árpád.

 

- Nocsak, folytatni kell!

 

- De szabadság nélkül nem lehet.

 

Fürkészve nézte Árpádot az apja, de amikor a legényke szemiből s arcáról jót látott, azt mondta neki:

 

- Tőlem röpdöshetsz...

 

Ezt akarta Árpád, hogy szabadon röpdösni tudjon. Meg is fente mindjárt a szárnyait, s egy félóra múlva már takarodott a város felé; ami nyolc kilométerre volt a falutól. Volt ott a Küküllő partján egy beállóhely, ahol Árpád az asszonyt jól ismerte. Egyenesen odament, s azt mondta az asszonynak:

 

- Valamit meg tudna-e mondani?

 

Az asszony ismerte Árpádot, mert ők a szekerükkel mindig oda állottak bé.

 

- Meg én! - felelte neki.

 

- Akkor azt mondja meg nekem - folytatta Árpád -, hogy ebben a városban ki az az ember, aki a híreket legjobban s leghamarább tudja.

 

- Nyugdíjban van, tanár, s fehér szakálla van neki - magyarázta az asszony. S elmondta azt is, hogy mihelyen lakik. De többet aztán nem magyarázott, mert Árpád sebesen otthagyta, s elment egyenesen a tanár úrhoz. Éppen otthon is találta az aggastyán urat. Ügyesen béajánlotta magát neki, s kedvesen engedelmet is kért a háborgatás miatt. S mindjárt úgy megkedveltette magát, hogy az öreg tanár a hónya alá ölelte, s azt mondta neki:

 

- No, mi kéne, fiam?

 

- Nekem két piros csikó - felelte Árpád.

 

Hamarjában nem tudta az öregúr, hogy csodálkozzék-e, vagy pedig ne értse a beszédet. De olyan igazi atyás volt, hogy Árpád elmondta neki az egész genfi gyűlést; s el a határozatot, ami az első hírvivőnek két csikót tartalmazott, amennyiben az Isten elhozná azt a nagy napot.

 

- Elhozza, fiam! - mondta a tanár.

 

- S hogy tudjuk meg? - folytatta Árpád.

 

- Hát lesni fogjuk.

 

- S maga nekem megmondja?

 

Mindjárt könny szökött az öreg szemébe, olyan különösen hangzott ez a kérdés. Mintha epekedve jött volna a mélyből, hogy vajon az úr megmondja a falusi gyermeknek is? A tiszta szív sóhajtása ilyen, amikor az angyalok közé kívánkozik; vagy a szerelmes hangja, akit nem mindig vesznek észre...

 

Magához ölelte ismét a legénykét, s csak ennyit mondott neki:

 

- Gyere csak el mindennap...

 

Attól kezdve minden áldott nap a nyakába vette Árpád a nyolc kilométert, s vissza a másik nyolcat. Úgy zümmögött a nyár végi napon s a lankadó mezők fölött, mint egy méh csakugyan. S a hírek tarka mezejéről valami aranyos port is mindig hozott, egyszer piros virágról s máskor nagy tarkáról. De zümmögött nap nap után, s egyszer, egy pénteki napon, még ifjú délutáni időben, nagy örömben, sírva találta az aggastyán tanárt. Úgy megijedt Árpád, hogy a szíve repdesni kezdett, s még a torka is összehúzódott rögtön, mert nem tudta, hogy mi végre fog szólalni. De valami vigasztalót mégis mondani akart.

 

- Ki pénteken sír, vasárnap örvend... - mondta tehát.

 

Abban a percben az aggastyán ember felkapta fehér szakállát.

 

- Fuss, Árpád! - kiáltotta.

 

Olyan volt az arca, mint vihar közben a nap.

 

- Hova fussak? - kérdezte a legényke.

 

- Gyújtsd meg a "Fekete fát"!

 

- Hát béke lett?

 

- Igen.

 

- S vége a háborúnak?

 

- Vége!

 

Árpád akkorát szökött, mint egy sáska, amelyik a lábával hegedül.

 

S úgy eltűnt, mint reggel a csillag fénye.

 

De egy óra múlva már égett a "Fekete fa" a falu felett a dombon, s az emberek sereglettek oda a mezőről. Lobogva futottak, mint a kinyílt börtönből a megszabadult rabok, s örömükben sírva rajzottak az égi fa alatt. Észre sem vették, hogy jön a vihar. De a vihar jött, s a zápor eloltotta a fát, hogy félig leégve nyöszörögjön a felhők alatt.

 

 

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 2 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: ŐSZI SZELLŐ

Miclausné Király Erzsébet írta 2 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Reményik Sándor: ÁTOK Most átkot mondok! Ez a föld a...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

SAJNOS SZERDÁN IS LEHETNEK PANASZOK… ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 23. – AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

„Az 1956-os forradalom megőrizte a nemzet öntudatát, ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu