Természet: Tamási Áron: PÁSZTOROK IVADÉKA

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

Abban az esztendőben különösen pazar színeket virágzott az ősz. Bár ilyenkor a tavasznál is szebb talán az erdélyi világ, mégis türelmetlenül vártam, hogy feketére vetkőzzenek a fák; s majd annál is hevesebben, hogy tegyenek már fehér sapkát.

 

Vártam a karácsonyt.

 

Mert ugyanis, évenként meg-megújuló vágyam szerint, erre a pásztoros ünnepre haza akartam menni a faluba. Be is léptünk végre karácsony hetébe; s szerdán reggel azt mondtam magamnak:

 

- Ne késlekedjünk tovább!

 

S a déli órákban már el is indultam.

 

Egy kerek napig vergődtem, amíg ide-oda szálldosva s hófúvásokon keresztül, megérkeztem a faluba.

 

- No, milyen a világ? - kérdeztem otthon.

 

Együtt ült az egész népes család és a rokonság; s köztük Tamás nagybátyám is, az anyám testvére.

 

- Bizony, nem akar változni - mondta az öreg.

 

Anyám különösen, de jórészt a többiek is, enyhe megrovással néztek Tamás bátyóra, hogy mindjárt panasszal kezdi a szót.

 

- Nem akar, bizony! - folytatta az öreg. - Mert hát ma is úgy van, hogy minden este sötétség ereszkedik a világra, s reggelig kell várni, hogy ismét világosság legyen!

 

Mint a gyermekek, mind úgy nevettünk, pedig valóban okos és igaz dolgot mondott. De hát, karácsony lévén, a nyugvás és a kedvünk egyaránt engedte, hogy a világot az ő vidám színeivel fordítsuk magunk felé. Szorgalmasan forgattuk is, különösen másodnapján, amikor Jézus is már megszokta volt a világot.

 

Egészen lámpagyújtásig maradt együtt az ünnepi rokonság.

 

- No, még egy pohárral! - fészkelődött akkor Tamás bátyó.

 

Szívesen megittuk azzal az egy pohárral, majd hamarosan megszereztük még kettővel. Akkor azonban nagy elszánással jelentette ki Tamás bátyó, hogy most immár csakugyan mennie kell, mert a felesége így is agyonüti.

 

Erre az öcsém is megszólalt rögtön.

 

- Akkor ugyanvalóst ne menjen!

 

- Elszántam magam, Gáspár! - játszott az öreg.

 

- S kész meghalni is?

 

- Küzdöm, amíg lehet - mondta reményt nyújtva az öreg, majd odafordult hozzám, s azt kérdezte tőlem, hogy vacsora után mit csinálok? Azt feleltem neki, hogy vacsora után semmi nagy dolgom nincs, hacsak meg nem változik addig a világ.

 

- Akkor gyere el a Cimboraságba!

 

Nem tudtam hirtelen, hogy mi az a Cimboraság, s emiatt bizonytalankodva néztem reá. Egy kicsit restelkedtem is, hogy olyant hallok itthon, amit nem tudok. De hamar kiderült, hogy pironkodásra okom nincsen, mert a Cimboraságot az én gyermekkoromban még "majorfogadó gyűlés"-nek nevezték. De hát azt sem érti mindenki, a majorfogadást. Mert a Bibliában és az Alföldön valami kisded gazdaság a major; nálunk pedig egy nevezetes pásztorember, aki a nyári időszakra bérbe veszi a fejős juhokat: azokat őrzi, gondozza és feji; s a juhos gazdának sajtban adja meg a bért.

 

Ügyes ember kell ilyen nyári pásztornak, s megbízható; mert hát a juhok tejelése a szakértő gondozás után igazodik.

 

- Úgyhát választó gyűlés! - mondtam.

 

- Az.

 

Régen is nagy esemény volt az ilyen pásztorfogadó gyűlés, hiszen, jut eszembe, hogy mily sokat hányták-vetették a jelölteket. Még az is beszédbe jött, hogy milyen kutyával rendelkezik az illető; nem is szólva arról, hogy vajon ismeri-e a hegyi rengeteg minden legelhető szege-likát; van-e dolgos felesége és szemfüles bojtárja.

 

- Hol lesz a gyűlés? - kérdeztem.

 

Egy gazdának a nevét mondta Tamás bátyó, hogy annál lesz a gyülekezés. Nemcsak jól ismertem azt a Simó bácsit, hanem még arra is emlékezni tudtam, hogy gyermekkoromban ő volt a tűzoltók parancsnoka, nemkülönben a nagypénteki sírőrző díszkatonák parancsnoka is ő volt. Emlékezetes személye még nagyobbra növesztette kedvemet.

 

Gondoltam, mégis mondok valami akadályt, hadd lám, mekkorát ugrik az öreg.

 

- De nekem nincsen juhom!

 

Rosszul tettem azonban, hogy ilyen akadályt mondottam, mert abban a pillantásban a bátyó feltalálta magát, s jó drágán, a magáéból, felajánlott nekem egy juhot. S mivel én már nem léphettem vissza csökkenés nélkül, megkötöttem vele a vásárt, s ki is fizettem helyből a pénzt.

 

Így aztán már szavazati jogom is volt a pásztorfogadó gyűlésben. Nosza, a vacsorát hamar lejárattuk, s készenlétben vártam, hogy visszajöjjön az öreg, hadd mehessünk már a gyülekezetbe. Nem is csalódtam benne, mert odakünn, pontosan a megbeszélt időben, megcsattant a kapu. Hanem a csattanás után hiába vártam, hogy a lába alatt csikorduljon a fagyott grádics, mert az bizony nem akart csikordulni.

 

Helyette a hangja tört be az udvarról a házba:

 

- Kössétek be ezt a juhot!

 

Erre a húgom felugrott az asztal mellől, a sógorom pedig így szólt:

 

- Hijj, a mindenit! Ez elhozta a juhot is, ebben a nagy hidegben!

 

- Beh rendes ember az öreg! - mondtam.

 

Sógor mosolyogva borította le az én dicsérő szavamat, szólván:

 

- Félt inkább, hogy sógor úr vissza találja kérni a pénzt.

 

De hát akár rendes ember volt, akár a pénzire óvatos, mindnyájan örvendtünk a hasznos juh állatnak, s mindjárt szénát is adtunk neki, hogy amíg az ő nyári sorsa felől tanácskozunk a gyülekezetben, addig ő is táplálja magát a jövendő és bőséges tejelésre. Egy kicsivel több időt is töltöttünk véle, mint ahogy kellett volna, mert amikor megérkeztünk a gyűlés házába, mind egybegyűlve várakoztak a juhos emberek. A házigazda nagy szívélyességgel fogadott engem, s véle együtt a többi juhos cimborák is örvendettek, hogy segítek nekik pásztort fogadni. Mindjárt azt kívánták, hogy üljek elöl az asztal mellé, ahol a gyűlés elöljárói már ültek is a kötelesség felhőiben. Az engedelmesség bennem meg is lett volna, de a szoba tömötten tele volt lócákkal és emberekkel, s így csak nehezen, hullámok hátán; tudtam előrejutni valahogy. De az akarat végre mégis győzött, s nemsokára ott ültem az asztal mellett. Néhány pillantással szemügyre vettem a zajgó gyülekezetet, mely karácsonyi örömben és nyári gondokban várakozott. Szemügyre vettem, mert a közös ügy mellett most már a juhom is parancsolt, hogy mindent tudnom kell, és mindenre emlékeznem kell.

 

Mellettem a gyűlésbíró ült, egy magas és sovány férfiú. Óriási nagy könyvet terített ki maga elé az asztalra; s abban a könyvben benne volt minden juhos gazda, az ő minden jogaival. A gyűlésbíró mellett a községi bíró ült s mellette, az asztal bütüjében, az én Gáspár öcsém. Tinta és penna s egy árkus papiros feküdt Gáspár előtt; s amikor én ezt megláttam, mindjárt az jutott eszembe, hogy lám, Gáspárt is tintával és pennával üldözi a sors, akár engemet!

 

- Jegyzői tiszted van? - kérdeztem tőle.

 

- Nekem az! - mondta Gáspár; s hát már veti is le az ujjasát, mintha szörnyű nagy munkának gyürkőznék neki.

 

De igaza volt, mert a meleg már erősen kezdett gyűlni a szobában, s a vastag dohányfüst úgy vonult ide-oda benne, mint a gőz. Ha voltak, akik még nem dohányoztak; védekezésül azok is rágyújtottak. Csak éppen az asszonyok nem. Mert asszony is volt néhány a gyülekezetben; néhány özvegyasszony; aki maga vitte a kicsi gazdaságot, s így maga tűrte a füstöt is.

 

Zsongott a nagy szoba, dohogott, mint a befűtött kazán. Csak éppen meg kellett indítani.

 

S abban a percben a gyűlésbíró meg is kopogtatta az asztalt egy nagy sárga ceruzával, s így szólt:

 

- A betlehemi pásztorok emlékezetében a mi pásztorfogadó gyűlésünket ezennel megnyitom. Üdvözlök minden jelenlévőt, s arra szólítom fel az egyeseket, hogy helyénvaló módon gondolkozzanak, mert a kitűzött célunkat ma este el akarjuk érni. A kitűzött célunk pedig az, hogy a juhaink mellé nyári gazdát, vagyis pásztort fogadjunk. Ez idáig két ajánlkozó van.

 

Ezt ahogy kimondta, valaki nagyot kiáltott:

 

- Gyurkagyörgy jó lesz!

 

- Ki a másik? - követelte egy hang.

 

A gyűlésbíró megmondta a másiknak is nevét, de azt nem éltette senki; igaz ismét, hogy nem is ócsárolta senki. Csendben és füstben hallgatott mindenki, s szegetten lógtak a fejek, mintha a döntés perceit sínylenők valahányan.

 

- Gyurkagyörgy jó lesz! - szólt ismét a hang.

 

- Igen tudós! - jegyezte meg valaki.

 

Sokan nevették ezt a közbeszólót, mert biztosra lehetett venni, hogy Gyurkagyörgy túljárt valamikor az eszén. Darabos tréfákat ontottak reá, s néhány perc alatt úgy elkalandoztak, mintha juha nem is lett volna már senkinek. S a gyűlésbíró, mint a bölcs pásztor, eresztette is az embereket, hadd legeljenek az eszükkel, ahol akarnak.

 

Legalább egy fertály óráig mi is azt csináltuk az asztal mellett; egyedül csak Gáspár öcsém küszködött a papiros fölött.

 

De aztán ismét kopogott a nagy sárga ceruza, s hallatszott a kérdés:

 

- Emel-e hát valaki szót Gyurkagyörgy ellen?

 

- Jó lesz! - röppent fel egy új hang, majd valaki zuhogva mondta utána:

 

- Emberek! Negyven előtt is Gyurkagyörgy volt a pásztor. Két esztendeig! Vallott akkor kárt is eleget, mert rengeteg sajtot vesztegetett a szimatos csendőrökre, hogy élhessen valahogy. Most a becsület is azt kívánja, hogy adjunk neki még egy esztendőt, hátha helyre tudná ütni a veszteséget!

 

Ennek utána többegy pisszenés sem volt Gyurkagyörgy ellen, hanem nagy lelkesedéssel mindnyájan neki adtuk a következő esztendőt. Egyedül azt kívánta a gyülekezet, hogy Gyurkagyörgy már a kihajtás alkalmával vizsgálja meg a juhokat. Vagyis állapítsa meg, hogy adnak-e rendesen tejet, s csak azt a juhot fogadja el, amelyikben biztosan bízik. De aztán, amely juh állatokat magának soroz, azok után a sajtot megadni köteles legyen!

 

Hát ez is helyes beszéd volt, s el is fogadtuk valahányan. Mire aztán a gyűlésbíró két embert rögtön elküldött, hogy Gyurkagyörgyöt kerítsék elé, s hozzák a gyűlés elejébe. Ahogy a két ember kilépett az ajtón, éppen Gáspár öcsémre találtam tekinteni, akinek a homloka verejtékben úszott, miközben nagy erővel írta a jegyzőkönyvet. Látván eme állapotát, rögtön megragadtam én is az alkalmat, vagyis rámutattam Gáspárra, és az emberekhez így szóltam:

 

- Tekintsen mindenki az öcsém homlokára! Ott a verejték megmutatja, hogy milyen könnyű dolog az írás. Én egész életemben ezt csinálom!

 

Hát ezzel a rövid szóval és egyszerre olyan becsületet szereztem az írás tudományának, hogy mindenki csak arról beszélt. Magasztaltuk az író embereket; s komolyan, majd pedig pajkosabban addig forgattuk őket, hogy észre sem vettük, amikor megnyílott az ajtó. Csak egy hang jelentette kiáltva:

 

- Itt van Gyurkagyörgy!

 

Mindenki az ajtó felé fordult, s az asztal mellől mi is erősen nyújtottuk a nyakunkat, de semmiképpen nem láttuk Gyurkagyörgyöt.

 

- Hol van? - kérdezte a gyűlésbíró.

 

Erre a két ember a lábak tájékán keresgélni kezdett, majd onnét a mélyből kiemelt valakit. A karjaikkal felemelve, úgy tartották Gyurkagyörgyöt, aki csak akkora volt, hogy harmadrésze egy termetes embernek. Egyébként azonban semmi hiányosságban nem szenvedett, mert vállasnak is tetszett, a melle is szépen domborodott, és bajusza is elegendő volt, bár gyér szakállú egy kicsit.

 

Vagyis György helyett Gyurkagyörgy volt.

 

- Hozzátok ide! - rendelkezett a gyűlésbíró.

 

A két ember előrehozta, s ott az asztal előtt, velünk szemben, felállította egy padra. Mindenki szeretettel és derűsen gyönyörködött benne, miközben a gyűlésbíró kihirdette, hogy egyhangon pásztornak választottuk a következő esztendőre. Eme nagy szavak alatt úgy rebegett Gyurkagyörgynek az okos barna szeme, mint egy kedves mókusé. Csak akkor szilárdult meg a tekintete, amikor a bíró azt is tudtára adta, hogy a kihajtás alkalmával minden juhot meg kell majd vizsgálnia, tejelés tekintetében; ha aztán nem bízik bármelyikben is, azt vesse vissza, de az elfogadott juhok után a sajtot megadni köteles!

 

Mindenki várta, hogy ugyan mit szól ehhez Gyurkagyörgy, de ő sokáig csak gondolkozott. Végre aztán, amikor legéhesebb volt a csend, csak ennyit mondott:

 

- Én nem kóstolgatom őket!

 

Nevetett az egész gyülekezet, majd Gyurkagyörgy konoksága miatt úgy határozott, hogy maradjon minden úgy, ahogy azelőtt volt.

 

Úgy is maradt.

 

S hazafelé menet szinte szégyenkeztünk is azon, hogy valamit változtatni akartunk.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 2 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: ŐSZI SZELLŐ

Miclausné Király Erzsébet írta 2 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Reményik Sándor: ÁTOK Most átkot mondok! Ez a föld a...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

SAJNOS SZERDÁN IS LEHETNEK PANASZOK… ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 23. – AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

„Az 1956-os forradalom megőrizte a nemzet öntudatát, ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu