Természet: Tamási Áron: RÉZANGYAL

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17271 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16217 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

Kortárs volt Galambos Lázár.

 

Olyan világban talált élni, melyben a bokrok tolvajokkal és a városok kalmárokkal voltak tele. De ő mégsem használt csúf szavakat a szégyenteljes romlással kapcsolatban, hanem nappal tett-vett kicsi birtokán, esténként pedig türelmesen imádkozott az emberiség megjavulásáért. S nemcsak ő imádkozott kopogó egyfejére, mert volt neki egy Sári nevű felesége és egy növendékfia is, akit viszont Samukának hívtak: s őket is rászoktatta apránként a mindennapos ájtatosságra, s mialatt az egek nevetve virítottak odakünn, ők óraszámra duruzsoltak hárman.

 

Már kezdett híre menni.

 

Galambost mindegyre megállították falusi társai, s figyelmeztették, hogy elejtett egy litániát. Sőt egy ízben azt is megtette valamelyik helytelen gazda, hogy beszéd közben a kerítés tetejére mutatott hirtelen, és felkiáltott:

 

- Né-né, ott van az Isten!

 

Galambos odanézett, de természetesen nem látta ottlenni az Istent. Erős ember lévén s még nem öreg, feleletül húzhatott volna egyet a tréfás alakra, de megirgalmazott neki is, mint a világnak.

 

Azt lehetne tehát gondolni, hogy egészen példás ember volt, igen, de nem így van. Mert történt nemsokára, hogy egy kardos és kétcsillagos rézangyal jelent meg Galambosnak, és így szólt álmában:

 

- Ne ijedj meg, de most levágom az imádkozó nyelvedet.

 

Galambos is furcsán talált felelni, mondván:

 

- Azt le, ha kidugom.

 

Az angyalt nem fogta azonban a tréfa, mert kikapta a kardját, és nyisszentett véle egyet.

 

- Kész! - mondta.

 

- No, ezt nem vártam volna éppen egy angyaltól - felelte Galambos, majd hirtelen elkacagta magát, mint aki érti a mókát: - Hiszen nem is vágtad le!

 

- Azt te honnan tudod? - kérdezte az angyal.

 

- Én onnét, hogy jelenleg is avval beszélek.

 

Az angyal feszesen állott.

 

- Ne csússzunk át a tréfa területére - mondta -, mivel most a legnagyobb dolgot cselekedtem egész angyali életemben. Mert igaz ugyan, hogy a valót beszélő és evő nyelved megvan, de az imádkozót teljesen levágtam. Ha nem hiszed, próbálj valamit ájtatoskodni, lássuk!

 

Galambos próbált, s hát meg sem tudott mukkanni.

 

- No-né, csakugyan nem tudok! - mondta.

 

Erre az angyal felette barátságos lett mindjárt, és leülvén az ágy szélére, megkérdezte:

 

- Csodálkozol, ugye, azon, amit cselekedtem?

 

- Olyanforma - felelte Galambos.

 

- Nahát, nem sokáig fogsz csodálkozni, mert hamar megmagyarázom neked. Hallgass hát ide: a világ, amelyben te élsz, olyan emberekkel van tele, akik megtöltötték a levegőt ölő gázokkal, a vizeket mérgekkel, a városokat és falvakat pedig magukkal. Gyors romlásnak indult az egész föld, s már közöttünk is, odafent, nagyon kezd elharapózni az a vélemény, hogy közeleg az utolsó óra. Én s még néhány társam nem adtuk fel azonban a reményt, hanem külön pártot alakítottunk, az úgynevezett Rézangyalok pártját. Nekünk ugyanis az a véleményünk, hogy a sok kenetes beszéd vitte romlásba a világot, mert esztendőkön keresztül megfigyeltük, hogy akiknek zeng és kenetesen beszél a nyelve, azok töltötték meg a levegőt ölő gázokkal, a vizeket mérgekkel és embertársaik szívét hazugságokkal. Elhatároztuk tehát, hogy érdemes emberekből a földön is pártot állítunk magunknak, s a felvételt azzal a cselekedettel eszközöljük, melyet véghezvittem veled is, levágván imádkozó nyelvedet. Most már érted?

 

- Ez elég tiszta beszéd volt - mondta Galambos. - S azt is el kell üsmerni, hogy mind egy szálig igaz, amiket mondtál.

 

- Egyszerű és igaz - szólt az angyal, és felállt.

 

- Ülj még egy mákszemet! - biztatta Galambos.

 

- Nemigen van időm, mert messze kell mennem.

 

- Milyen messze?

 

- Bizony, innen számítva a kilencedik faluba, mert közelebb érdemes ember nincsen.

 

- S nekem irányítást nem adsz a továbbiakra nézve? - kérdezte Galambos.

 

- Hogyne, mindenkinek adok valamiféle feladatot. Neked például egy meglehetősen könnyűt adok: tégy pénzzé mindent, amid van, s menj el abba a városba, melybe reggeli nyolckor érkezel meg, ha itt este háromnegyed hétkor ülsz fel a vonatra.

 

Galambos meglepetten nézett.

 

- Rég nem utaztam - mondta.

 

- Nem régebben, mint én - felelt az angyal.

 

- S ott abban a városban mit csináljak?

 

- Egy templomot fognak ott valami nyolcvanan javítani, állj be azok közé, és tartsd szem előtt a következőket: ne ájtatoskodjál, mindig jókedvű légy, mindig jót cselekedjél, és tanítsd az embereket is ezekre.

 

- Hát aztán Sárit és Samukát vigyem-e?

 

- Vigyed őket is.

 

- Akkor el kéne metszeni az ő imádkozó nyelvüket is, mert különben nem lesz békesség közöttünk.

 

Az angyal rögtön odalépett, ahol az asszony aludt, kihúzta a kardját, nyisszentett egyet, és így szólt:

 

- Kész!

 

Aztán Samukához lépett, ott is nyisszentett egyet, és ugyancsak szólt:

 

- Kész!

 

- Mért mondod mindig, hogy kész? - kérdezte Galambos.

 

- Azért, mert örömmel végzem - felelte az angyal, és nem is szólt többet, hanem jókedvvel elment.

 

Az ablakon keresztül selymesen nézte a külső csend a belsőt, s mint a tengerbeli kagyló, úgy töltötte az éjszakát a kicsi ház.

 

Reggel arra riadt fel Galambos, hogy valaki mozgatja, és így szól:

 

- Keljen fel, édesapám, mert a nap is fenn van.

 

Úgy felugrott, hogy Samuka rögtön háttérbe szorult.

 

- Anyád hol van? - kérdezte.

 

- Palántát ültet a kertben.

 

- Imádkoztatok-é?

 

Samuka furcsán kezdte nézni az apját.

 

- Este mondjuk el az egésznapit - felelte.

 

- Valami bolygást nem láttál az éccaka?

 

- Én nem.

 

- Beszédet sem hallottál?

 

- Azt sem.

 

- De álmot láttál?

 

- Én biza azt sem.

 

Abbahagyta a beszédet az öreg, és öltözködni kezdett. Egy-egy kicsi időre fennakadt a szeme a levegőben, majd kutatva nézett többször is körül.

 

- Mit keres, édesapám? - kérdezte Samuka.

 

- Mit keresnék?

 

- Hiszen látom, hogy keres!

 

- No, ha látod, akkor hallgass.

 

- Igende én megkeresem édesapámnak.

 

- Nocsak, ne tudj annyit! - mondta Galambos. - Hanem eredj inkább, és segíts anyádnak a kertben.

 

Alig léphetett ki Samuka, az öreg temérdek levegőt vett, és nekiugrott a "Miatyánk"-nak, de tátva maradt a szája, és nem tudott egy hangot sem szülni.

 

- Kész! - mondta. - Minden igaz volt.

 

Egészen szokatlan, egészségtől duzzadó öröm lepte el a lelkét. Testben is olyan erősnek érezte magát, mint egy oroszlán. A szemei ragyogtak, a haja és a bajusza fémlett, sőt szaporító vesszeje is olyan erősen állott, ahogy még legénykorában is ritka alkalommal.

 

Valósággal kicserélte a Rézangyal az éjjel.

 

Egész nap dudorászva járkált, hamar és játszva látta el a munkát, s mégis többre ment, mint azelőtt három egybevett napon. De volt egy gondolata, amely mindegyre visszarepült hozzá, s úgy kerülgette, mint a dongó. Néha a jobb fülébe repült, s ott azt zúgta neki: hátha Sári úgy imádkozik, mint azelőtt! Néha a bal fülébe repült, és ott azt súgta neki: hátha Samuka is úgy imádkozik, mint azelőtt!

 

Bolondul kíváncsi volt, de mégis bévárta az estét, mintha nem is járt volna Rézangyal az éjjel. S amikor eljött a megszokott idő végre, akkor velük együtt felállt imádkozásra szépen, és a lelkében bugyogva várta, hogy mi lesz.

 

- Ühhh! - nyögött az asszony.

 

- Ehhh! - nyögött Samuka is.

 

És riadtan tátva maradt mind a kettőnek bambán a szája. Egyszerre ránéztek Galambosra, s mint a fuldoklók szóltak:

 

- Kezdjed, Lázár!

 

- No lám, édesapám!

 

Galambos nem tudta állani tovább, és kacagni kezdett remegő hassal.

 

- Hiába is kínlódtok - mondta -, mert az éccaka folyamán megfordult minden. Itt járt egy Rézangyal káplári rangban, és levágta mind a hármunknak azt a nyelvét, amelyikkel imádkozni szoktunk.

 

És elmesélte nekik az egész történetet elejétől fogva, s a végén könnyűszerrel megegyeztek arra nézve is, hogy pénzzé tesznek mindent, és elmennek ama bizonyos városba, melyet nekik megrendelt az angyal. Siettek, s két hét alatt elkészültek. S akkor egy gyönyörű, nyár eleji napon, délebéd után mindjárt, elindultak a vasúti állomásra, amely nem volt nagyon messze tőlük. Boldogan, ünnepi ruhában, a szentek és a madarak gondtalanságával mentek.

 

Estefelé hatkor már az állomáson is voltak.

 

- Istállok három jegyöt a vonatra - mondta Galambos a kicsi ablak előtt.

 

- Meddig tetszik?

 

- Reggel nyócig.

 

A sipkásfejű kinézett rá, s így szólt:

 

- Maga meg van bolondulva?!

 

- Én nem vagyok megbolondulva, csak megindulva - mondta kedvesen Galambos.

 

- Akkor tessék megmondani, hogy hová akar utazni?

 

- Én oda, ahol egy nagy templomot javít valami nyócvan ember.

 

- Álljon félre! - kergette el a sipkás.

 

Galambos eljött onnét, de egy szikrát sem haragudt.

 

- Lesz jegy mindjárt, csak nem kell búsulni - mondta Samuka.

 

- Igen, de tégedet is elkerget - mondta az apja.

 

Samuka nem szólt, hanem megvárta, amíg lebonyolódik a forgalom. S amikor már senki sem volt a kicsi ablak előtt, szépen odament, és a sipkáshoz így szólt:

 

- Nagyságos úr, legyen olyan jó, s tegyen igazságot, mert e helyt fogadtam egy emberrel.

 

- S miben fogadtál? - érdeklődött a sipkás.

 

- Én biza a nagyságos úr tudományában.

 

- Hogyhogy?

 

- A társam mind azt állítja, hogy a nagyságos úr nem tudja megmondani fejből, hogy melyik az a város, amelyikbe ez a háromfertályhetes vonat pontosan reggel nyóckor érkezik meg.

 

- Pont nyolckor?

 

- Igen.

 

- Lekvár! - mondta a sipkás.

 

Samuka fejjebb lökte boldogan a kalapját.

 

- No, akkor nekem volt igazam, s kérek három jegyöt abba a városba.

 

A jegyeket megkapta, s még a sipkást is örömben hagyta. Mire füttyentett a vonat, már ott ültek egy négypados szakaszban. Hármukon kívül még egy nagy szakállú, vénecske zsidó volt ott, s egy katolikus pap s két úrforma ember s egy úrias nő, korosabb.

 

Megindultak, s kellemes zakatolással haladtak belé az estébe s majd az éjszakába.

 

A katolikus pap elejétől kezdve egy szép, kicsi, aranyos szélű könyvet tartott a kezében, és senkire sem ügyelt, hanem abból imádkozott. Úgy kilenc óra után a zsidó is felállt, szíjakat rakott magára, és feltett egy furcsa sapkát, s mintha megkívánta volna a paptól, a fal felé fordulva, folyton hajlongva és folyton duruzsolva imádkozni kezdett. A két úrforma ember kuncogva nézte néhány percig, majd a romlott állapotokról kezdtek panaszkodni, és mind a ketten azt mondták, hogy becsületes munkával immár teljesen lehetetlen valamit elérni. Az öregasszony nem beszélt senkihez, hanem úgy ült, mintha kilenc fia volna valahol a háborúban.

 

A zsidó fokról fokra és szemlátomást kezdett elhatalmasodni, s mindegyre nekifutamodott a hanggal. A pap megnézte néhányszor, és nem volt barátságos az arca. Majd egyszerre felállt, és nyilvánvaló megvetéssel átment a szakasz másik oldalára. Ott ismét kinyitotta a könyvecskét, s mozgó szájjal olvasni kezdte.

 

Kicsi idő múlva egy rongyos, fél lábra rokkant ember döcögött be a hátulsó ajtón.

 

- Szegény nyomorék vagyok... - dünnyögte remegve, és alamizsnára tartotta a kalapját.

 

Galambos elsőnek és jócskán adott neki. Utána a többiek is adtak valamit, csak éppen a pap és a zsidó tettek úgy, mintha észre sem vették volna a kéregetőt. De meg is jegyezte Galambos s mégpedig jó hangosan, ahogy kibüllögött a rokkant:

 

- No, mi is imádkozánk egyféleképpen.

 

Samuka is rátette rögtön:

 

- Mégpedig sokat s hamar.

 

Úgy látszik, hogy a pap magára vette a szót, mert odafordult Galamboshoz, és oktatni kezdte:

 

- A megjegyzéseit rosszkor használja, kedves bácsikám, mert én is szoktam alamizsnát adogatni és igen gyakorta. De csak olyanoknak, akik igazán rászorultak, akikről igazán tudom, hogy rászorultak.

 

Samuka úgy nézte az apját, mintha biztatná, hogy feleljen meg a papnak bátran. Az öreg nem is gyulladott bé, hanem így szólt:

 

- Az ember annyit látott, hogy ennek a kéregetőnek az egyik lába le volt vágva: ez pedig van egy-két krajcárra való testi fogyatkozás.

 

Mint egy nagy ember, beleszólt Samuka is:

 

- Ha mindenki adna neki, még úgy is bajosan tudná összegyűjteni a hiányzó lábának az árát!

 

A pap nem vette szánvitásba, amit a legényke mondott, hanem Galambossal fűzte a szót:

 

- De honnan tudja maga, hogy nem issza-e el mindazt, és nem kártyázza-e el mindazt, amit mi túlzó könyörületből neki adunk?

 

- Ha mindnyájan így gondolkoznánk - mondta Galambos -, akkor csak annak adódnék alamizsna, aki megholt.

 

- No, az aztán nem is inná el! - jegyezte meg Samuka.

 

A pap nem vitatta tovább a dolgot, hanem megkérdezte, hogy hová valók és milyen vallásúak, majd elhallgatott, a könyvét is összetette, és sarokba támasztott fejjel szunnyadozni kezdett.

 

Lassanként mindenki egészen elcsendesedett, csak a zsidó és az öregasszony beszélgettek halkan. Majd ők is elhallgattak, s rá néhány állomásra a szakállas el is tűnt.

 

Már éjfél is elmúlhatott, amikor nagy zakotával rájuk tört egy csemegeárus.

 

- Narancs, csokoládé! Narancs, csokoládé!

 

Az öregasszony kivett két narancsot a kosárból, és egy ötszázlejest adott az árusnak oda, aki vígan hadarta:

 

- Aki vesz, jó lesz; aki nem vesz, beteg lesz!

 

- Tessék visszaadni! - mondta az asszony.

 

Az árus megnézte a pénzt, és rögtön visszadobta:

 

- Rossz!

 

Az asszony rémülve nézett rá.

 

- Igen, igen! - mondta a másik. - Két egyforma fél van összeragasztva!

 

A nő felugrott és kétségbeesve kiabálni kezdett:

 

- Megcsalt! Megcsalt!

 

Mindenki riadtan fordult oda.

 

- Ki csalta meg? - kérdezték.

 

- A zsidó! A zsidó!

 

- Hogy?

 

- Megvette egy gyűrűmet! Egy drága gyűrűmet!

 

Galambos elkérte a bankót, hogy megnézze, majd kivett egyet a magáéból, és egymás mellé tartotta.

 

- Jó, rendes pénz ez! - mondta, és az övét nyújtotta vissza a zsidóé helyett.

 

A csemegeárus szó nélkül visszaadott, majd rákacsintott Galambosra, mint egy cinkosra.

 

- Aki vesz, jó lesz; aki nem vesz, beteg lesz... - hadarta ismét, és kiment.

 

Egy negyedóra múlva már mindenki bóbiskolt újból, csak az öregasszony nyalogatta a narancsot a csendben.

 

Laposan és enyhén múlott az idő, s le- és felszálláson kívül nem történt semmi különös. De amikor Lekváron, reggeli nyolckor, leszálltak hárman, Galambos észrevette, hogy az egyik kocsiból, amelyik az övéktől számítva lehetett úgy a harmadik eléfelé, egy olyanforma ember ereszkedik le, mint az a bizonyos zsidó. A kijáratnál melléje gyúródott, s hát csakugyan ő volt. Odaadta neki a hitvány ötszázlejest, és melléje így szólt:

 

- Magát is így fogják a másvilágon összeragasztani.

 

A szakállas megkucorodott rémületében, majd vinnyogva nekiugrott az embereknek, és elrohant visszafelé.

 

Galambosék pedig útba álltak, és derűsen ballagtak a városon befelé. Két ízben meg is álltak, hogy kérdezősködjenek a javítás alatt álló templom után, de az egyik sem tudta, s a másik tiszteletlen megjegyzést tett felelet helyett a templomokra. Samuka puzduri is lett emiatt, s hirtelenében cigányoknak nevezte e legyes nadrágviselőket.

 

- Azt a templomot mi magunktól is megkapjuk, édesapám! - mondta, s hát úgy vezet, hogy jobban sem kell. Galambos egy nagyobbacska bottal s Galambomé az átalvetővel, mint otthoni lakosok mentek utána. S ha bíztak a fiukban, nem is csalatkoztak, mert alig félóra múlva hirtelen megállt Samuka, s hát mutogat egy bizonyos irányba, kérdvén:

 

- Hát a mi?

 

- Az biza templom - felelte Galambos.

 

- S mi csinálnak vélle?

 

- Javítják.

 

- No, úgy legyen! - mondta Samuka, s egyenesen odamentek. Itt már Galambos állott elé, s beszédet kezdett egy úrral, aki úgy csellengett ott, mint ahogy a vezetők szoktak.

 

- Szerencsés jó napot! - köszönt illedelemmel.

 

- Jó napot, bácsi - fogadta a munkavezető. - Mit akarnak?

 

- Mi biza egyet akarnánk e helyt hárman - kezdte Galambos -, mert ez a női személy a nejem, ez a legényecske pedig a fiam.

 

- S mit akarnak?

 

- Azt szeretnők legelsőbben is tudni, hogy ki veszi fel itt a munkásokat?

 

- Itt senki - felelte kurtán a munkavezető.

 

- Akkor magunktól kell béálljunk - mondta Galambos, és odaszólt a családnak: - No, rakódjatok le valahova, s lássunk dologhoz!

 

A nadrágos meglepetten állott, majd élesen szólt rá:

 

- Nem értette?! Több munkást nem veszünk fel!

 

- Igen, de mi felsőbb rendeletre jöttünk.

 

- Miféle felsőbb rendeletre?

 

- Egy kicsit titkos, akárkinek nem lehet elmondani - felelte Galambos, és indulni akart, hogy munkához lásson, de a vezető erőszakkal visszatartotta. Nem volt mit tenni egyéb, felszedték a csomagjaikat, egy közeli fa árnyékába mentek, és ott lehúzódtak a kerítés mellé. Arccal a templom felé fordultak, és úgy nézték sóvárgó szemekkel a munkát, mely kedvetlenül és álmosan folyt a melegben.

 

- Ne búsuljon, édesapám - szólalt meg Samuka végre -, mert nem ebből az egy nadrágosból áll a világ.

 

- A világ akárkiből állhat, de mi ülünk.

 

- Majd kitalálunk valamit - bizakodott Samuka -, de előbb falatozzunk egy kicsit, mert erősen megehültem.

 

Kenyeret vettek elé s szalonnát s hagymát, s jóízűen nekiláttak. Majd ahogy ettek, Samuka megtörölte a bicskát, s távozási szándékkal felállt.

 

- Hova méssz? - kérdezte Galambos.

 

- Elindulok s keresek valakit, aki felfogadjon minket.

 

- S kit?

 

- Majd kitalálódik, ha járkál az ember.

 

El is indult, s szemes volt. Jámbornak tetsző urakat nézett ki, s azoktól hamarasan kitudta, hogy miféle papok járnak az illető templomba belé. Azt is megtudta, hogy egy kanonok a legnagyobb közöttük.

 

No, nem is kérdezősködött többet, hanem vette az útját a kanonoki ház felé, s közben még fütyörészett is. De ahogy ment volna, egyszer csak egy másik templomhoz ért, amelyiket nem felfelé építettek, hanem lefelé bontottak. Egész sereg ember dolgozott ott, de nem olyan tutyimutyi módra, mint a másikon, hanem fürgén és dalolva.

 

Samuka megállt és nézte. Különös érzés kezdett áradni benne. Le és fel, keresztül és kasul. Gomolygott, mint a forgószél, búgott és táncolt megrekedve, és kavarta lelkének homokját, majd forrón süvített, és pírba vonta az arcát, ahogy más szelek az ég alját szokták. Bomlik a templom! Elhordják köveit, világba vesznek belőle a szentek, az oltárai kialusznak, mint a halott szemei, és tornyának a helyén ott fog kuporogni süketen a csend! Bomlik a templom! És megy a hír nappal fel a Napba, éjszaka a csillagokba és a Holdba, hogy ők is le fognak bomlani egyszer!...

 

Valaki megfogta a karját.

 

- Mit bámulsz?

 

- Nézni szabad - mondta Samuka.

 

- Gyere dolgozni!

 

- Én nem.

 

- Mért?

 

- Azért, mert nem mondtam vót, hogy felépítsék.

 

- Gyere, mert kapsz egy rézangyalt.

 

Samuka feljebb emelte a fejét:

 

- Elevenen??

 

- Nem.

 

- Akkor nem kell.

 

- Miért?

 

- Azért, mert apámnak is van egy, s az eleven.

 

Kacsintott egyet, és tovább állt. Azt hitték, hogy kótya, s nevettek rajta. Samuka nem duzzogott emiatt, hanem még vissza-visszafordult, hogy jobb kedvük legyen. Aztán fürgébbre fogta ismét a lábait, s meg sem állott, amíg a céljához nem ért. A nagypap helyén volt éppen, de két jámborul makacs emberrel és egy fiatalocska káplánnal kellett megküzdenie, amíg béjuthatott valahogy a színe elé.

 

- Jó napot kívánok, kánonok úr! - köszönt Samuka.

 

A papnak jóságos arca volt és nagy, kövér teste. Kezében egy nagy írásos papirossal éppen járkált a szobában. Nem köszönt vissza, hanem odament Samukához, és a fejére tette szelíden a kezét.

 

- Édes fiacskám, te ugyebár, nem vagy katolikus? - kérdezte.

 

- Én az aztán! - mondta Samuka büszkén.

 

A pap levette a kezét.

 

- És akkor miért nem tudod, hogy hogyan kell köszönni?

 

- Én tudom, csak nem mondhatom.

 

- Miért, fiacskám?

 

- Azért, mert a Rézangyal levágta az imádkozó nyelvemet, s most immár csak rendesen tudok beszélni.

 

A kanonok azt hitte, hogy egy meghibbant fiúval áll szemben; de amikor Samuka értelmesen eléadta a dolgot, az álomlátást és az utazást, s azt, hogy az apja s az anyja jelenleg a templom közelében várakoznak: akkor erősen megilletődött, mert biztosra vette, hogy itt csoda történt. Maga mellé vette habozás nélkül a fiút, és megindult véle a templom felé. Útközben nem beszéltek, hanem siettek. Galambosék még messziről meglátták a jövőket, s felálltak. Samuka egyenesen hozzájuk vezette a papot, és így szólt:

 

- Ajállom a szüleimet.

 

Galambost nem erősen kellett erőltetni, mert anélkül is aprólékosan elbeszélt mindent. A kanonok hátratett kezekkel hallgatta, néha elmosolyodott, néha pedig bólintott. Úgy döntött magában, hogy mindaz, amit Galambos mond, a közönségesnél valamivel jobb álomlátás, s egyéb semmi.

 

- Rendben van - jegyezte meg a végén, és odafordult rögtön Galambosnéhoz, akin többször is megjártatta volt beszéd alatt a szemét.

 

- Tud-e jól főzni, asszonyság? - kérdezte tőle.

 

- Meglehetősen tudok - felelte Galambomé.

 

- No, akkor jöjjön s álljon be hozzám szakácsnénak. Jó lesz-e?

 

- Tőlem béállhat - mondta Galambos -, ha a Rézangyal tanításait ott is követi.

 

- Anyámért nem búsulok - jegyezte meg Samuka.

 

Ez a része így rendeződött el; s a másik is úgy, ahogy kellett, mert Galambos és Samuka már vígan dolgoztak délután a templomon. Estére kelve engedelmet kért az öreg, hogy éjjelenként itt aludhassék fiastól a templom oldalában. Ezt a munkavezető meg is engedte nekik, s még jutalmat is ígért minden tolvaj után, aki deszkákat akarna lopni. Kinéztek tehát egy alkalmasabb helyet, ott megvacsoráztak és elnyugodtak. Samuka azonban mind a bomló templomot látta maga előtt, s nem tudott aludni. Éjfél előtt valamivel fel is ült, és megmozgatta az apját.

 

- Édesapám!

 

Galambos egyszerre felült, mert azt hitte, hogy lopják a deszkát.

 

- Mia-mia?

 

- Vajon mi jóhelyt vagyunk?

 

- Miért kérdezed?

 

- Azért, mert nekem mind úgy jő, hogy nekünk nem templomot építeni, hanem templomot bontani kéne.

 

- Ne tudj többet a Rézangyalnál! - mondta Galambos, és újra lefeküdt. Úgy látszik azonban, hogy mégis birizgálta a kétség, mert egy idő múlva megszólalt ismét: - S azt honnét gondolod?

 

- Én onnét - magyarázta Samuka -, hogy ennek a mi dolgunknak az első fele ellenkezik a második felivel. Mert ha valaki, s eppen egy Rézangyal, azt a világot tartja példás világnak, amelyikben az emberek nem ájtatoskodnak, akkor furcsállanom kell, hogy mégis templomot építtet velünk.

 

Az öreg keresgélte egy ideig a feleletet, de aztán abbahagyta.

 

- Aluggyál! - mondta apai hangon.

 

Reggel az áldott napvilágon úgy tetszett, mintha nem ők, hanem az ő nyelvük által az ördög beszélt volna az éjjel. Bőviben voltak a derűnek és a munkára szóló kedvnek. Egyedül az borzolta az örömüket egy kissé, hogy valami kajtár egerek likat fúrtak a kenyérbe, és a szalonnát is megreszelték az egyik véginél. Samuka kivágta ügyesen az egeres helyeket, de másnap éjszaka ismét rágcsálás történt, ámbár az átalvetőt egy elég magos kőnek a tetejére rejtették volt. A harmadik este széjjelnézett Galambos, hogy jobban eldugja valahova az eleséget. Egy vastagocska drót tűnt fel neki, amely a templom oldalán a földig szaladt a magosból. Úgy látszik azonban, hogy a munkások nem férhettek el tőle, mert az ágyából kiszakasztva kunkorodott belé a levegőbe. Mivel közel volt s éppen a fejük felett, Galambos felbogozta véle vacsora után az átalvetőt, amely egy ölnyi magosban, embernek közel, de egérnek messze lógott.

 

Aztán lefeküdtek, és álomba merültek.

 

Tizenkét és egy óra között különös fülledtséggel telt meg a csend. Majd kövéren és tömötten s egy kicsit búgva, áramlani kezdett a mezőkről a levegő. Percek alatt feketére sűrűsödött a sötétség, és a madarak suhogva, lapuló iramodással menekültek a templom zugaiba, és utánuk kövér cseppek jöttek potyogva, hűvös likat ejtvén a levegőn.

 

Aztán a toronyra ráhömpölyögtek morogva a felhők, és elektromos, fodros fekete dunyhákkal csavarták körül. Majd kigyúlván egy vakító pillanatban, a lelkük sisteregve leszaladt a dróton, és a Galambosék feje felett reccsenve sikoltotta, mint egy felrobbant mennyei gránát:

 

- Kész!

 

De jóformán még észre sem vették, hogy meghalának, rohanó sietéssel már ott volt a Rézangyal is.

 

- Bocsánat, Galambos! - mondta hadarva. - Ezer bocsánat, mert tévedés történt. Ugyanis nem ide, hanem a bomló templomhoz kellett volna mennetek! Keljetek fel gyorsan, és menjünk átal.

 

De Galambos és Samuka tévedésben feküdtek, és nem mozdultak a szóra. Erre a Rézangyal föléjük hajolt, és úgy kezdte költögetni őket. Azonban üresen kongott bennük a szó, akár a házban, amelynek lakója elment.

 

- Ezek meghaltak!... - bólogatott a Rézangyal szomorú arccal.

 

A kardját nézegette, amellyel terjeszteni vélte volt az eszmét, és azon szomorkodott, hogy két csillagja mellé immár nem kapja meg soha a harmadikat. Így állt bűnbánatba esve, majd arra határozta magát, hogy felhagy világjavító céljaival. El is dobta rögtön a kardját, fordult és körülnézett. És akkor, az égett rongyokból kigurulva, meglátta a kenyeret és a szalonnát. Felvette, leült, és falatozni kezdett.

 

Nem csoda, hogy ízlett neki, mert az Isten előre látta, hogy meg fog bűnös útjáról térni, és jutalmul megpirította neki a kenyeret, és megsütötte neki a szalonnát.

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet 3 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: ŐSZI SZELLŐ

Miclausné Király Erzsébet írta 3 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Reményik Sándor: ÁTOK Most átkot mondok! Ez a föld a...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

SAJNOS SZERDÁN IS LEHETNEK PANASZOK… ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 23. – AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS ...

Rádiné Zsuzsa írta 1 napja a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

„Az 1956-os forradalom megőrizte a nemzet öntudatát, ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu