Természet: Tamási Áron:SZEDER ÉS BUTYKA

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17260 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16166 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17260 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16166 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17260 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16166 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17260 db
  • Videók - 6854 db
  • Blogbejegyzések - 16166 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

Csak most érkeztem haza; negyedórája sincs. Iramodva jöttem az éjszakában. Három kutyát, ugyanannyi bakát és egy cigánylányt láttam csupán utam alatt. Nem támadott meg egyik sem. Néha hátralestem, de nem is követtek. Bizonyára észrevették, hogy egy különös kicsi szörnyet cipelek a vállamon: egy babafejű körmös alakot. Észrevették, és megijedtek tőle. Amit nem is lehet csodálni, hiszen olyan ez a kicsi körmös alak, mint kölyökkorában a halál: csontszínű, vigyori, a helyén makacsul megülő.

 

Engem is rendkívül nyugtalanít. Azonban hiába próbáltam egész úton elriasztani, vagy levetni magamról. Még megbillenteni sem sikerült. Be kellett hoznom magammal a házba, s természetesen szobámnak békés örömét rögtön megzavarta.

 

Most itt ülök asztalom mellett a faragott tölgyfaszéken: ő pedig itt ül a vállamon, ezen a kétszárnyú mesteri lócán. Én fogom a szék két erős karját, és ő fogja a vállperecemet.

 

Fogja és sugdos elé folyton a fülem mellett.

 

Éjfél elmúlt.

 

A szellemek fürgén építik az emeleteket a csendben.

 

Néhány percig még tusakodom. Aztán tollat veszek, és elönt a teljes engedelmesség, mint a sziklát. Erőm kongva úszik el az űrben, mialatt vállam tetejéről a születését diktálja ez a drágán nyavalyás, körmös alak.

 

A közönségesebb szokásaim közé tartozik, hogy néha elbolyongjak a külvárosi utcákon. Ritka kivétellel mindig tapasztalok az ilyen helyeken valami érdekeset. Sorsokat látok fekete rámában, és új nótákat is hallok nemegyszer.

 

Az este azonban nem kedvezett nekem semmiben a szerencse. Kilenc után indultam el, s tizenegyig megállás nélkül tekeregtem. És mégsem tapasztaltam semmi olyasfélét, ami megemlítésre méltó lehetne.

 

Igaz, hogy az idő is rossz volt: hideg, vaksötét, csepegősen ködbeteg. Lehervasztotta csintalanságom bimbóit, nyirkos hidegével bemászott a bőröm alá, és jó meleg véremet kezdte lebeszélni a fürge keringésről.

 

Körülnéztem, hogy valami italos helyet keressek. Nem messze találtam is egyet, mely a "Muskátlihoz" volt címezve. Kutya helyett csengő jelezte az ajtó felett, hogy beléptem. Három lépcsőt lefelé kellett mennem, de erős vigyázattal, mert keskenyek és sárosak voltak. Így is megsiklottam, és egy pillanat alatt kalimpálva eveztem a helyiség közepére. Két borozó ember felém kacagott az egyik asztal mellől. Kissé csípősen szóltam rájuk:

 

- Tán ingyen adják, hogy olyan jólesik?

 

Abban a pillanatban egy felette furcsa, sánta, fekete szakállas férfi lépett be az udvarfelőli ajtón.

 

- Mi teccik? - kérdezte egykedvűen.

 

Nem siettem felelni neki, ámbár láttam, hogy a tulajdonos ő. Körülnéztem, szivarra gyújtottam, majd urasan elévettem a tokjából gyönyörű szipkámat, és keresztülkukkintottam a likján.

 

- Tessék parancsolni! - lett előzékeny egyszeriben a szakállas, és átvezetett egy másik szobába, mely szűk volt ugyan, de barátságos. Ablakában muskátli leveledzett, volt egy tiszta kerek asztal benne és egy csepp fekete kályha, mely macska módjára dorombolt.

 

- Forraljon bort! - szóltam, és nekivetkeztem az ottmaradásnak.

 

- Mennyit parancsol?

 

- Most egy féllitert, aztán meglátjuk.

 

- Egyebet nem tetszik parancsolni?

 

- Egyebet nem.

 

Mégsem indult, hanem ott állt és bizalmaskodva mosolygott.

 

Van egy leány is - mondta odabújva.

 

- Fiatal?

 

- Ehe.

 

Hány éves?

 

- Tizennyóc.

 

- Milyen?

 

- Naccerű, kérem! Szőke, gyengéd, se nem sován, se nem kövér, kellemetes, ártatlan, igen szép hanggal rendelkezik.

 

Nem volt kedvem a leányhoz.

 

- Majd meggondolom - mondtam. - Hozza csak előbb a bort.

 

- Igenis.

 

Elment, és én mégis magam előtt láttam. Jobban, mint azelőtt. Szakálla gondozatlan volt és szénfekete, a bal szeme vaksi, az egyik füle csorba, jobb lábára sánta, és olyan az egész ember, mintha rossz viccet űzne véle az Isten.

 

Izgatott határozottan.

 

S ahogy ott ültem egyedül, füstöt eregetve, különös, csintalan mese kezdett derengeni a kicsi szobában. Róla és a szőke nőről, akit nekem ajánlott. Ceruzát vettem elé, és sárga fedelű zsebkönyvembe írni kezdtem. Arra neszeltem fel, hogy elém tette a szakállas a bort.

 

- Írni tetszik? - kérdezte és töltött.

 

Elúszott fülem mellett a szava, megnyalintottam a bort, és írtam tovább.

 

- Mit tetszik írni? - kérdezte megint.

 

- Egy történetet.

 

Egy ideig csendben maradt, aztán furcsán felsóhajtott:

 

- Ej-hejh...!

 

- Mi az, hogy ej-hejh? - emeltem fel a fejemet.

 

A szakállas körülvigyázkodott, majd hirtelen leült asztalom mellé, és egészen közel húzta a széket.

 

- Tessék azt eldobni! Azt a történetet! - mondta halkan.

 

- Miért?

 

- Azért kérem, mert én mondok egy jobbat.

 

Remegett. Különös indulat ugrált szőrös arcán. Egészen erőszakos volt.

 

- Tessék eldobni!

 

Figyeltem és nem mozdultam.

 

A szakállas elém nyúlt, mint egy rém, kiszakította noteszemből az írásos lapot, és eldobta.

 

Nem mertem ellenkezni vele.

 

- Jegyezze meg - mondta odabújva -, hogy ilyen történet nincs több a világon! De nem is tudja senki, csak én! Egyedül én! És maga. Mert most elmondom. Magának elmondom. Jól vigyázzon! Érti?

 

Egy kicsit megborzadtam tőle és fejhajtottam az egész pohárral.

 

- Mondja már! - szóltam rá idegesen.

 

- Tessék idefigyelni! Figyeljen ide jól! Tudja, hol kezdődik az egész? Ott kezdődik, hogy volt nekem egy ismerősöm, egy szegény, szerencsétlen ember. Tudja, mi volt? Kódus vót! Ott lakott a szomszédságomban, egy olyan viskó-házban, milyenbe a kutyákat teszik a gazdag emberek. Vót neki egy süket felesége s egy kicsi gyermeke. Egy kicsi gyermeke, érti?! Mert itt van a kiindulás. Mégpedig azért, mert ez a kicsi gyermek nagyon beteg lett az erős téli időtől. Olyan beteg lett, hogy nem bírta ki, hanem meghót. No már most: aki meghal, azt eltemetik, ugye? Szép, rendes koporsóban, pappal és kántorral. Így temetnek el mindenkit. De ezt a szegény gyermeket nem így temették el. Érti? Nem így temették el!

 

- Hát hogy?

 

- Hát tudja, hogy? Én megmondom magának: úgy, mint az állatot! Mint a kutyát vagy mint a macskát. S ha kérdi, hogy miért, akkor én azt is megmondom. Képzeljen el egy szerencsétlen kódusembert, akinek meghal a gyermeke, de úgy hal meg, hogy az apjának még egy krajcárja sincs.

 

- Mért nem kért hatósági temetést! - vágtam a szavába.

 

- Fenét! - legyintett ingerülten a szakállas. - Nem kérhetett, mert nem mert kérni. Ugyanis meg kell jegyeznem, hogy a gyermek titkos gyermek volt, mivelhogy a hatóságnál nem vót béjegyezve, hogy egyáltalában született.

 

- Meg sem volt keresztelve?

 

- Nem hát! Egészen titkos gyermek vót, akivel nem lehetett hatósághoz fordulni, mert ha fordul, akkor eccerűen bécsukják azt, aki fordul. Most már aztán érti?

 

- Igen.

 

- No, ha érti, akkor ügyeljen ide: ez a Butyka is, merthogy így hítták az én ismerősömet, úgy gondolkozott éppen, mint én. Feltette magában, hogy titkon fogja eltemetni a gyermeket, mégpedig koporsó nélkül, mert nem vót neki, amivel koporsót vett vóna. Ellenben valamibe mégis tenni kellett azt a szegén gyermeket, ugye? Nohát tette is, mégpedig egy olyan hosszúkás ládikóba tette, amiben muskátli virág vót. De még azt is lopni kellett, mert a Butyka felesége süket vót, s nem bajlódott soha virágokkal.

 

- S honnét lopta?

 

- Azt már én nem tudom. Én csak annyit tudok, hogy a Fecske utcából lopta, egy sárga, jóállású ház ablakából. Még ott a helyszínen kirázta a virágot s a földet a ládikóból, s vitte egyenesen haza. Éppen este vót, s a hold is elég szépen sütött. Ahogy hazaért, legelsőbben is belétette a gyermeket a ládikóba, valami ronggyal letakarta, s vette a hónya alá. Ez vót egyikfelől, a másikfelől pedig egy lapát, mellyel is gödröt kellett vóna neki ásni. Úgy tett, mintha csak mellékesen vinne valamit, s elindult a mező felé. Közben azért lopva ide is tekintett s oda is tekintett, nehogy valaki megneszelje a dolog érdemit, s hírt szállítson oda, ahova nem kell. Nem telt belé tíz perc, és szerencsésen künn vót a mezőn. Megállapodott egy helyen, amit alkalmasnak vélt a maga céljára, a gyermeket letette s ásni kezdett. Vagyishogy ásni kezdett vóna, ha a föld megfagyva nem lett vóna. Egy jó darabig így is haszontalankodott, de aztán mégiscsak bélátta, hogy amit nem lehet, azt nem lehet. Nem vót más választás, minthogy visszamennyen csákányért. De csak egyedül! Mert a gyermeket nem láccott jónak hordozni ismételten. Gyorsan megjárja, gondolta, s különben is ki lopjon gyermeket, s éppen meghalva!

 

- Ellopták? - szóltam oda türelmetlenül.

 

A szakállas megmerevedett arccal, csendesen mondta.

 

- El.

 

- Szóval vége van?

 

- Hhhh! - nevetett furcsán az ember. - Csak most kezdődik! Mert ugyanis a tolvaj kiderült. S ha azt kérdezi, hogy miképpen derült ki, akkor azt kell mongyam, hogy a csodával határosan. Mert tudja, ki lopta el a gyermeket? Én megmondom magának. Szeder lopta el! Szeder! Szeder!

 

- Ki az a Szeder?

 

- Az egy csavargó vót.

 

- Hát meghalt?

 

- Meg, ebből kifolyólag.

 

Úgy éreztem, mintha rágcsálni kezdené valami az idegeimet.

 

- Hallja, ez nagyon érdekes! - mondtam.

 

- No lássa! Mondtam én magának! De várjon csak, mert most fordul a dolog az érdekes felibe! Ugyanis Szeder a gyermeket felhasználta, s véle pénzt keresett.

 

- Pénzt?

 

- Meghiszem! De még mennyit! Merthogy ésszel gondolkozó ember vót ez a Szeder, s olyan dolgot talált ki, amire maga nem is gondol. Vagyis így szólt magában: ez a gyermek az enyim vót, s én egy olyan szegén ember vagyok, akinek még annyi pénze sincs, amivel koporsót vegyen, de annyi esze van, hogy a gyermekkel a hónya alatt elinduljon kéregetni.

 

- Hihetetlen!

 

- Bizony ez nem hihetetlen, mert valóság. Mivelhogy Szeder másnap reggel csakugyan elindult kódulni a gyermekkel együtt. A Butyka gyermekivel! Ahova csak bément, mindenütt hamarosan adtak neki, csakhogy sürgősen távozzék, mert egy halott gyermeket nézni, amelyik nyomorúságosan egy ládikába van bészorítva, az nem nagy mulatság, ugye? Az úri népnek! Amelyik jómódban van! Az könnyebben ad még száz lejt is, csakhogy ne lásson ilyent. Hiszi?

 

- Hiszem.

 

- No hiheti is, mert a történet ezt bizonyítja. Ugyanis három nap alatt tizenötezer lejt keresett Szeder ilyetén módon.

 

- De akkor el is fogták - szólaltam meg.

 

A szakállas megrázta a fejét.

 

- Téved! - mondta.

 

- Hát?

 

- Egyéb történt. Olyasmi, amire maga nem is gondul. Mégpedig a harmadik este. Ugyanis, hallgasson csak ide: ugye, hogy valahol alunni Szedernek is kellett? No hát itt van a magyarázat. Mert Szeder nem mehetett valami fényes szállodába, ámbár a pénzzel baj nem lett vóna. De a szabad ég alatt sem tetszett neki, mert erős hideg állott bé. Mit tett vóna hát egyebet, mint hogy a szegény emberek fertályába húzódott, s ugyan mit gondol maga, hova talált bémenni, hogy szállást kérjen éjszakára?

 

- Butykához! - mondtam hirtelen.

 

A szakállas is vidámabb lett valamicskét, kezét a vállamra tette, és elismeréssel szólott:

 

- Eltalálta!

 

- S persze, Butyka szállást adott neki? - mondtam izgatottan.

 

- Azt lehet gondolni - folytatta a szakállas, - Szó nélkül szállást adott, s le is feküdtek nemsokára, hogy aludjanak, ha tudnak. Szeder tudott is, de Butyka nem tudott, mert a gyermekivel való szomorú esemény nem hagyott nyugalmat neki. Ezt lehet is gondolni. Egy jó darabig forgolódott, aztán kiment szükségletire. De ahogy bétért ismét a friss levegőről, egyszerre nagy bűz csapta orrba őtet. De olyan nagy, hogy nem értette: eddig hogy lehetett ezt észre nem venni?! Megállt a szűk kicsi helyen, és szaglászni kezdett. Szeder egy zsákban tartotta a gyermeket, a zsákot pedig a ház sarkába tette vót, amikor lefeküdt. Gondolta Butyka, hogy megnézi azt a zsákot, s a lábával mozdított is rajta mingyárt egyet. S abban a pillantásban hát mit lát? Nem egyebet, mint két patkányt, amik a zsákból búttak ki, hogy elfussanak. Ettől megirtózott egy kicsit Butyka, s nem merte kibontani a zsákot, nehogy legyen ott még néhány patkány, amelyik esetleg megmarhatná. Ellenben odament Szederhez, s felköltötte.

 

- Mi van a zsákban? - kérdezte tőle.

 

- Minek kell azt tudni? - felelte Szeder álmosan.

 

- Azért, mert nagyon büdös, ami a zsákban van - mondta Butyka.

 

- Szóval kiderült minden?

 

- Hogyne! Szeder elészedte a gyermeket, s amikor Butyka elmesélte apaságát, akkor ő is bevallott mindent. S tudja-e, hogy mi történt aztán?

 

- Bizonyára megosztoztak a kereseten.

 

- Egyikfelől megosztoztak, míg másfelől elhatározták, hogy együttesen eltemetik a gyermeket, mégpedig mingyárt. S úgy is lett. Szeder vette a zsákot, Butyka pedig a csákányt s a lapátot. Egy félóra múlva el volt a gyermek temetve. De éppen ez az, hogy el vót, mert aki eccer megkóstolja a jó és könnyű keresetet, az nemigen haggya abba, hacsak éppen nem muszáj. Vagyis egy másik gyermek kellett vóna nekik, amelyik megvan szintén halva. Igen, de honnét és miképpen? Nagy kérdésnek láccott. De Szeder ismét ésszel gondolkozott, s kitalálta, hogy menjenek átal a temetőbe, s keressenek ott olyan gyermeket, akit nem a tegnap, hanem ma temettek el. S ha kapnak ilyent, akkor álljanak neki s ássák ki. Butyka nem szólt semmit, csak azt mondta, hogy mennyenek. Úgy is lett. Mentek s kerestek. De nemcsak kerestek, hanem találtak is. Éppen egy gazdag kereskedőé volt s méghozzá fiúgyermek. Ásni kezdtek mind a ketten, de Szeder eccerre megállott, s azt mondta, hogy haggyák az egészet abba, mert nem éri meg a fáradságot, mivelhogy alig két napig fog mindössze jövedelmezni a gyermek, a harmadikon már csak bűze lesz neki, de olyan, hogy nem lehet élni véle.

 

- Abbizony igaz - mondta Butyka -, akkor egyet se ássunk tovább!

 

S nem is ástak, hanem csak álltak ott a kézbelivel, s nézték hol egymást, hol a földet. Egészen úgy láccott, mintha hiába vesztegeltek vóna, pedig ez nem igaz, mert Szeder arra használta most is az időt, hogy ésszel gondolkozzék. S mégpedig eredménnyel, mert eccer csak eldobta a keziből a csákányt s így szólt:

 

- Ne búsujj, Butyka!

 

- Mért ne búsujjak? - kérdezte Butyka.

 

- Azért, mert a gyermek pótolva van, úgy van pótolva, hogy a legjobban. Mert hallgass ide: nem csinálunk semmi egyebet, csak veszünk vagy csináltatunk valahol egy babát, de nem közönséges babát, hanem egy viaszbabát. Azt belétesszük aztán egy kicsi deckatákolmányba, le is takarjuk, s mindent úgy véghezviszünk, mintha tényleg valóságos emberi baba vóna. Evvel pedig éppen olyan bátran járhatunk, mint a másikkal, mert az emberek szívesebben adnak pénzt, mint hogy megvizsgáljanak egy meghalt gyermeket.

 

- Aztán? - türelmetlenkedtem.

 

A szakállas ökölbe szorította a kezét, és a szemöldöke ugrálni kezdett.

 

- Aztán, hogy aztán mi történt, azt meg is mondom. Mert azt akarom, hogy megtudjon mindent. Hát hallgasson ide: Butyka úgy tett, mintha örvendene a találmánynak, s azt mondta, hogy mennyenek szépen haza. El is indultak hazafelé, de nem mehettek száz lépésnél többet, amikor Butyka egyszerre felemelte a lapátot, s minden szó nélkül olyant sújtott, hogy Szeder béesett a sáncba, s még azt sem mondta, hogy: jaj Istenem!

 

Elképedve bámulhattam rá, mert így szólt:

 

- Ezt nem érti, ugye?

 

- Igazán nem.

 

- Lássa, azt gondoltam, hogy nem fogja megérteni. De én megsúgom magának a titkot: Butyka mint apa cselekedte azt, hogy agyonsújtotta Szedert.

 

- Most sem egészen értem - kockáztattam meg.

 

A szakállas nagyon ingerült lett.

 

- Értse meg, hogy Szeder megcsúfolta a Butyka gyermekit! Alávaló módon megcsúfolta, mert azt mondta, hogy helyettesíteni lehet egy közönséges viaszbabával Egy valóságos gyermeket egy viaszbabával! Most már érti?

 

- Igen.

 

- No, akkor megmondhatom a végit is.

 

- Hát ezzel nincs vége?

 

- Nem egészen, mert Butyka mégis megszerezte a viaszbabát, és járogatni kezdett véle. S tudja-e, hogy milyen eredménnyel? Azt is megmondom magának. Olyannal, hogy ma háza van neki s üzlete.

 

Elhallgatott és leste, hogy mit szólok hozzá. Én azonban nem szóltam semmit, hanem felvettem a poharamat, és kortyonkint, időt nyújtva ittam. Percek múltak el, s már-már azt hittem, hogy mégis szólnom kell valamit, amikor megnyílt az ajtó, és egy furcsa, torzonborz alak lépett be rajta. A fejéről egy mély forradás futotta homlokába. Az ajtónál mindjárt megállt, erősen szúrós szemével az én emberemre nézett, és így szólt:

 

- Hogy vagy, Butyka?

 

A szakállas bambára rémülve fölemelkedett.

 

- Feltámadott! - mondta és visszaesett.

 

Az alak hozzáment, fölemelte, megrázta, majd a fal mellé fektette a földre, egyet rúgott rajta és megjegyezte:

 

- Orgyilkos disznó...

 

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 5 órája új blogbejegyzést írt: Agyonverték a legnagyobb felfedezőt

Rádiné Zsuzsa írta 21 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

OKTÓBER 14. Zalán megszületett Zichy Mihály ...

Rádiné Zsuzsa írta 21 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

Back to top SZENVEDNEK AZ ÍZÜLETESEK! Vasárnap ...

Rádiné Zsuzsa írta 21 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

Minden tettünknek következményei vannak. Amit ...

Rádiné Zsuzsa írta 21 órája a(z) Törő Zsóka: ŐSZI POMPA képhez:

Toro_zsoka_oszi_pompa_2107081_2298_s

Elővette őszünk színes palettáját, díszesre festette ...

Rádiné Zsuzsa 21 órája új képet töltött fel:

Toro_zsoka_oszi_pompa_2107081_2298_s

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu