Természet: Tamási Áron: TEST ÉS LÉLEK

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17269 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16204 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17269 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16204 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17269 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16204 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 737 fő
  • Képek - 17269 db
  • Videók - 6864 db
  • Blogbejegyzések - 16204 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

1

 

Hálistennek, jól tudok aludni, s túlságosan korán sem szoktam kelni, hacsak valami fontos ügy fel nem kelet. Az ősz elején azonban mégis úgy esett egy szombati napon, hogy korán felébredtem. Pirkadott csupán. Alighogy felfedeztem ismét a világot, sietve egy kisded és egyszerű költemény jött oda hozzám, és kezdetleges bölcsességgel azt tanácsolta nekem, hogy hamar ugorjam ki az ágyból, mert különben rossz gondolatok fognak megtámadni.

 

- Honnét jössz? - kérdeztem tőle.

 

- Én csak innét az elemi iskolából - mondta.

 

Egyszerre eszembe jutott, hogy itthon vagyok a falumban, ahol a betűvetést tanultam volt, s megszégyelltem magamat az együgyű kérdés miatt. Megcirógattam hát zavaromban a költemény arcát, de különben is megcirógattam volna. S azt mondtam neki, hogy csak menjen vissza bátran az elemi iskolába, mert igyekezni fogok a felkeléssel. Hazudtam azonban, mert a távozás után még sokáig hevertem. Arra gondoltam, hogy mit csinálhatnék így hajnali időben, amikor még álló délben is egyhangú és unalmas itt falun az élet. Egyéb dolgokra is szerettem volna gondolni, de a nyitott ablakon keresztül, amely a kertre szolgált, valami neszt hallottam. Mintha selyemben és bársonyban táncolt volna valaki, s melléje alig hallható boldog ének és gyenge csilingelés fodrozott. Hallgattam egy ideig ezt az angyali neszt, de aztán felkeltem, és odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem, mi az.

 

A harmat hullott a kerti virágokra és a füvekre.

 

Engemet is úgy felfrissített, hogy bárány szerettem volna lenni, aki olyan szépen tud ugrándozni, ahogy senki. Gondoltam, nem is fekszem vissza többet, hanem felkelek. De mégis, hogy mindent elkövessek a jövendőm érdekében, egy pillanatra visszafeküdtem, majd a jobb lábamat a föld felé nyújtottam, és arra ráugrottam.

 

Valósággal eltitkoltam a balt, mert hallottam sokszor, hogy ez jót jelent és szerencsét, s én pedig mind a kettőt kedvelem.

 

Lassan öltözködtem, és friss jókedvemben olyan neszt szerettem volna én is valahogy előidézni, amilyent a harmat tudott létrehozni. Mire készen voltam, már kinyílott volt teljesen a reggel is. Nagyon boldog voltam, hogy egészséges vagyok és testileg se nyomorék. Vettem a sétapálcámat, és elindultam a mezők felé, hadd lám, miféle madarak és hogyan dalolnak. Az országút ott vezet el a falu felett, s amikor én odáig kiértem, egy öregembert vettem észre, aki a marton üldögélt. Ismertem jól az öreget, ahogy általában mindenkit ismerek a faluban. Köszöntem neki, és megkérdeztem az éjszakai nyugodalma felől. Aztán így szóltam hozzá:

 

- Egyébként maga ide miért üle le, János bácsi?

 

- Gondolkozom - felelte az öreg.

 

- Ugyanbiza min? - kérdeztem.

 

János bácsi elmutatott felfelé az országúton, és így szólt:

 

- Az előbb valami rabok menének el itt. Bizonyosan az úton dolgoztatják őket valahol. Két fegyveres testőrző volt velük, s azok is éppen olyan rongyosak valának, mint maguk a rabok. S én most azon gondolkozom, hogy a lélek mennyivel becsűsebb, mint a test.

 

- Hát ezt miből hámozta ki? - kérdeztem.

 

- A példa mutatja - felelte az öreg.

 

Leültem melléje, hadd halljam a példát. Az öreg megint felfelé mutatott az úton, és azt mondta:

 

- Az a két ember, aki elkíséri itt a rabokat, mit csinál? Semmi egyebet, hanem a rabokat pásztorolja, vagyis a testet. - Ezzel elmutatott a templom felé, s így folytatta: - S az a másik, aki ott lakik a templom töviben, s akit mi plébánosunknak tisztelünk, mit csinál? Semmi egyebet, hanem a lelkünket pásztorolja, igaz-e?

 

- Igaz - mondtam.

 

- S most vesse össze lám a kettőt! - folytatta az öreg.

 

Így magamban összevetettem, de nem szóltam semmit, hiszen szólott eléggé a példa, és megmutatta, hogy a lélek csakugyan becsűsebb a testnél. S ahogy hallgattunk mind a ketten, egyszerre arra a gondolatra jöttem, hogy elmegyek egyenesen a paphoz. Ilyen korán és egyenesen, hadd lássam őt, a lélek pásztorát, ahogy János bácsi már látta a testi pásztorokat.

 

Ahogy beléptem a kapun, egy legényecskét vettem észre, aki a kútból vizet húzott.

 

- Felkelt-e a plébános úr? - kérdeztem.

 

- Nem ügyeltem a kelésit - mondta a fiú.

 

Odamentem hozzá, elvettem tőle a vedret, a vizet belőle visszaöntöttem a kútba, és melléje így szóltam:

 

- Aki itt szolgál a plébános úrnál, és mégsem ügyeli az ő kelésit, az kétszer merítse meg ugyanazt a vedret.

 

A büntetés után megtisztulva nevetett a legényecske, s én továbbmentem. A ház bütüjénél a szakácsnét találtam meg, amint söprögetett.

 

- Felkelt-e a plébános úr? - kérdeztem tőle is.

 

- Fel szegény - felelte pityeregve.

 

- Hát maga mért sír?

 

- Majd meg tetszik tudni - válaszolta -, csak menjen fel a tornácba. De lábujjhegyen tessék menni!

 

Alig sem tetszett nekem a dolog, de ha már itt voltam, lábujjhegyre vettem magam, és elindultam, hogy felmenjek a tornácba. A felső lépcsőkről már észrevettem, hogy ott van a pap. Egy karosszékben ült, rossz reverendában, rossz papucsban és hajadonfőn. Szembe a nappal, amely éppen kelőben volt. A feje a tornác fáján nyugodott, két kezefején, a dereka pedig aprókat mozgott. Nem volt nehéz kitalálni, hogy sír.

 

- Jó reggelt, plébános úr! - köszöntem neki, mire ő felemelte egy kicsit a fejét, hogy lássa kilétemet. S miután látta, ismét visszaborult, és még jobban sírt. Közben pedig egyszer-egyszer azt mondta:

 

- Istenem... Istenem...

 

Vártam egy ideig, ha szólna valami mást is, vagy abbahagyná a sírást, de hasztalan volt. Szorultságomban én is egy széket vettem hát, leültem melléje, megborultam, ahogy ő, és szintén sírni kezdtem. Ez használt, mert a pap felemelte a fejét, és így szólt:

 

- Hát maga mért sír?

 

- Segítek magának, hogy hamarább elvégezzük - mondtam.

 

Isten látja a lelkemet: sem rosszat nem akartam ezzel, sem a papot bántani. De ő mégis zokon vehette tőlem a dolgot, mert felállt, a szemeit megtörölte, és sétálni kezdett a tornácon. Elég haragosan sétált. Én ültömből barátságosan néztem őt, majd arra határoztam magam, hogy kedveskedni fogok neki, mint a gyermeknek. Közel húztam hát magamhoz az üres széket, kedvesen megsimogattam a lapját, aztán meg is ütögettem egy kicsit, és meleg hízelkedéssel így szóltam:

 

- Üljön ide egy kicsit! Csak egy kicsit...

 

Kérő szavamra odaült, én pedig szeretettel néztem rá és megkérdeztem:

 

- S most mondja meg, hogy mért sírt?

 

A pap maga elé nézett és így szólt:

 

- Máskor is sírok. Egy idő óta. Mindennap...

 

Láttam és éreztem, hogy mély és komoly dolog, amit mond. Érdeklődni kezdtem, hogy többet is megtudjak. S a pap beszélni kezdett. Sajgó lélekkel és kétségbeesve mondotta el, hogy milyen rossz és megátalkodott a nép. Hatalmat vett teljesen rajta az ördög. Csalnak és hazudnak, szitkozódnak és káromkodnak, pusztítják egymást és fajtalankodnak, háborúskodnak és részegeskednek, tekintélyt nem ismernek, reá nem hallgatnak...

 

Vigasztalni próbáltam, és így szóltam:

 

- Nagy a nyomorúság, plébános úr.

 

Mondtam azt is neki, hogy nyúzzák az adóval őket, s büntetik mindenért egyre-másra, nem éreznek segítőt és pártfogót maguk mellett, nélkülöznek, nehezen élnek, s mindez bizony nem használ a léleknek, és rontja az erkölcsöket.

 

A pap szomorúan bólogatott, amikor ezeket mondtam, de nem vigasztalódott úgyszólván semmit. Sokáig nézett maga elé, majd így szólt:

 

- Három hét óta még gyónni sem jött senki.

 

Ahogy kimondta a szót, hirtelen olyan gondolatom támadt, amivel jót segítettem rajta, s nekem sem ártott.

 

- Dehogynem, plébános úr! - mondtam. - Hiszen én is gyónni jöttem.

 

Megfogta a kezemet, és úgy nézett reám, mintha végre egy bárányt talált volna a farkasok között. Hamar végbevittük a gyónást, s utána, mintha a kegyelem csakugyan megszállott volna engem, újabb segítő gondolatom támadt.

 

- Tudja mit, plébános úr! - mondtam. - Ha akar valami sikeres dolgot, akkor hozasson ide missziósokat, mint Afrikába! Hozasson bátran, minél hamarább! Négy-öt barátot, akik tudnak a nép nyelvén beszélni. S ne féljen, mert azok megtérengetik a tévelygő lelkeket.

 

A papnak felragyogott a szeme, és azt mondta:

 

- Milyen okos gondolat!

 

Abban a percben hallottuk, hogy jön a lépcsőkön felfelé valaki. Könnyű, gyors, de biztos lábakkal. Mind a ketten arrafelé fordultunk. Először fodros fekete hajat láttunk, aztán egy tiszta domború homlokot, alatta két ragyogó barna szemet, szép tavaszi szájat, majd egy karcsú és magos leány-alakot.

 

Mindjárt elfeledtem a gyónást és a papra néztem, hogy kacsintsak neki, de egyszerre megrökönyödtem hirtelen szándékom miatt, s csak ennyit szóltam:

 

- Íme, egy bárány a javából.

 

A pap nem fűzött semmit a szavamhoz, hanem a leány elejébe repítette a kérdést:

 

- Mi az, Berta? Honnét kerülsz te ide?

 

- A tegnap este hazajöttem a szolgálatból, plébános úr, s most elhoztam özvegy édesanyám helyett az egyházi adót.

 

Kedvesen nézett reám is Berta, de nekem nem szólott semmit. Én is csak elnéztem, ahogy bément egy kicsit hetykén a pap után az irodába, hogy lefizesse az egyházi adót. Megvártam, hogy kijöjjön ismét, s akkor melléje szegődtem, hogy ne menjek egyedül ezen a szép őszi reggelen. Kezet fogtam a pappal, s búcsúzóul még azt mondtam neki:

 

- Azért nem csúnya nép ez a székely nép.

 

Azután kijöttünk ketten Bertával, s hát a legényecske megint ott van a kútnál. Hamar hozzáugrottam, és megmerítettem helyette a vedret, s azt mondtam neki:

 

- Ha eszed lett volna, most száz vedret hoztál volna ide, s én azokat mind megmerítettem volna.

 

A fiú rám nézett, és azt mondta:

 

- Hagyja el, száz az sok!

 

Berta is nevetett a dolgon és a beszéden, s én boldog voltam, hogy ilyen hamar örömet tudtam szerezni neki. Künn az úton dicsérni kezdtem előtte a bíboros reggelt, majd a napra mutattam a hegy teteje felett, és azt mondottam, hogy éppen úgy jött fel az a nap ott a hegyre, ahogy ő jött volt fel a lépcsőkön a paphoz. Berta megértette, hogy milyen nagyra tisztelem őt, és szívesen jött velem arrafelé az országúton, ahol becsűsebb volt a reggel a lélek a testnél. Most ezen ismét elgondolkoztam magamban, és úgy találtam, hogy ez az igazság is ingadozik néha, mint a többi.

 

- Berta, maga mért éppen őszre jött haza a szolgálatból? - kérdeztem.

 

- Így esett jól - felelte Berta.

 

Ráhagytam, hogy legyen boldog véle, ha nem akarja megmondani, de én sem szólottam többet. Berta megérezte, hogy szomorúságot okozott nekem, mert jó idő múlva mégis rám nevetett, és ingerkedve kérdezte:

 

- Hát megmondjam-e?

 

- Nehogy megmondja! - feleltem.

 

- Azért is megmondom! - ellenkezett velem, majd elnézett messze szép barna szemével, és olyan hangon, amely éppen talált az őszhöz, így folytatta:

 

- Azért éppen most, mert azt álmodtam, hogy szerettem egy szép barna legényt, aki meghalt... Annak a temetésire jöttem...

 

Ránéztem s ő is reám.

 

- Bizonisten! - mondta.

 

Nemcsak elhittem, amit mondott, hanem a tetejébe még pacsirtát is szerettem volna fogni neki. Elgondolkoztam, hogy miképpen tudnám ezt megcsinálni, s ahogy így tusakodtam magamban, megint rájöttem, hogy a lélek mégis becsűsebb a testnél. Mert ha testileg nem is tudtam pacsirtát fogni neki, lélekkel a legszebbiket fogtam meg. Szépen megbabusgattam, és a számhoz érintettem énekes kicsi száját. Aztán odaadtam Bertának, és azt mondtam neki:

 

- Vigye haza, hadd legyen valakije, ha mégis meg találna halni az a barna legény.

 

Berta reám nézett, és én szerettem volna eltenni télire a két barna szemét, mint a diót. Aztán elment, s nekem úgy tűnt, mintha egy jázminbokorral jöttem volna idáig együtt.

 

Azért jázminbokorral, mert annak van olyan illata, mint a szűznek.

 

2

 

Másnap azt beszélték a templomból jövő emberek, hogy a pappal történhetett valami, s kellett is történnie, mert vidám volt és jókedvű, s a szószékről sem korholta a népet, mint máskor, hanem ellenkezőleg: még ő vigasztalt és biztatott mindenkit a jobb megélhetést és a szebb jövőt illetőleg. A misét is olyan szépen mondta, mint egy énekes madár.

 

A következő vasárnap pedig még nagyobb hírt hoztak az emberek, ugyancsak a templomból. Azt ugyanis, hogy a missziós barátok már útban vannak, s estére meg is érkeznek a faluba, ötnek kellett volna jönni, de mégiscsak három jön, mert másfelé is pogányodnak erősen az emberek s szűk a barát, aki alkalmas a térítésre.

 

Izgalom szállotta meg a falut, mintha aranyat hozók lettek volna a barátok, vagy legalábbis mézet, nagy kádakkal. Alig győzték megenni a délebédet, már készülődni is kezdtek, kivált az asszonyok és a leányok, akik úgy kegyelik a barátpapot, hogy megírnák húsvétra őket, mint a pirostojást.

 

Idegen városban avagy más faluban talán fittyet sem hánytam volna az efféle emberi zsongásra. Itt azonban, mintha anyám mosolygott volna, engemet is öröm szállott meg, és izgalomba borultam. Nem tudtam nyugalmamat lelni vagy töprengeni világi dolgokon. S ahogy a méh repül virágzás idején, én is olyan könnyen és kedvvel indultam a paphoz, hogy téli nehéz napokra hitet és örömet gyűjtsek róla. Éppen szerencsés időben értem oda, mert ahogy felmentem a lépcsőkön, mindjárt a legszebb látványosságban részesültem. Ott ült ugyanis a szolgáló legényecske vasárnapi ruhában, és vidám világi nótát fütyörészett; ott ült mellette a szakácsné is, szintén vasárnapi ruhában, és ugyanazt a világi nótát énekelte, amit a fiú fütyörészett. A pap pedig előttük a széles tornácon, és a füttyre és az énekre vígan járta a táncot. Ahogy meglátott engem, akkor sem hagyta abba, hanem odaugrott hozzám, és táncra kért egyenesen. Én sem kérettem magamat, hanem táncra mentem véle, és addig táncoltunk, amíg télire való örömmel bételt a lelkünk.

 

Akkor uzsonnát ettünk, és melléje egy-egy pohár bort is megittunk. Azután pedig ismét hazajöttem, kimentem a kertbe, és estefeléig gyümölcsöt szedtem. Majd utána a családtagokkal és a szomszédokkal együtt ismét útnak eredtem a templom felé, mert éppen elérkezett volt az ideje annak, hogy a barátok megérkezzenek, és mi fogadjuk. Dombon van a templomunk és előtte szép s alkalmas térség bárki fogadására. A falu jórészt össze volt ide már gyűlve, amikor megérkeztünk. Jobb kézről mind a férfiak, balról pedig az asszonyi nép. A pap lent az iskolakapuban állott fel s körülötte az egyházi tanácsosok.

 

Nagy izgalomban zsongtak az emberek, s mint az öreg gazda a ház elé, az ő szemükbe is kiült a szeretet.

 

Én a Berta fodros fekete haját és barna szemeit kerestem az asszonyi nép között. Hamar megtaláltam, és a két szememmel folyton körülötte zümmögtem, mint karcsú fiatal virág körül a fullánkos dongó. Most még sokkal szebbnek tetszett, mint nyolc nappal ezelőtt. Egy kicsit barnább is volt, és érettebb arra, hogy a törvényes keretek között betölthesse asszonyi hivatását. Ő is hamar észrevett engemet, és körülötte való dongásomat olyan incselkedéssel viszonozta, mint aki még járatlan a természet titkaiban.

 

Aztán egy hang térített magamhoz, mert valaki kiáltotta:

 

- Jőnek a barátok!

 

Odanéztem s a nyitott kapun keresztül láttam, hogy egy falusi szekér állott meg, s arról csakugyan leszállani igyekszik három barnacsuhás. A pap és az egyháztanács emberei egymással vetekedtek, hogy melyik segítsen többet és szebben nekik. Aztán a barátok megütögették a tenyerükkel a csuhát, hogy menjen szélnek róla a por, megigazították a derekukon a kötelet is, és elindultak felénk. A pap és az emberek szeretetükben a tenyerüket tartották, hogy üljenek arra a barátok, s úgy közeledjenek. Ők azonban mégis lábon jöttek és nagyon jókedvűen.

 

Alig tudott elmúlni az a néhány perc, amíg odaértek hozzánk. Végre azonban mégis annyira segített mindnyájunkat az Isten, hogy a két sor közé belépkedtek, s ott a középen a pap megállította őket. Ekkor egy fehér hajú és bölcs ábrázatú öreg ember lépett elő a sorból, szembekerült a három baráttal, és így köszöntötte őket:

 

- Főtisztelendő urak, kedves három barát! A falu engemet jelölt ki arra a tisztességre, hogy magukat illendő módon köszönteném. Mi úgy vesszük, hogy magukat a jó Isten küldte hozzánk: az a jó Isten, akinek a háború után már nemigen jutunk eszibe. Biza immár pogányok is lettünk félig-meddig, de ártatlan és árva pogányok, akiknek nincsen semmiféle fegyver a kezükben. Maguknak azonban fegyverük van, amely fegyverrel minket leigázhatnak. Legyenek hát rajta s igázzanak le, hogy mi hűségben és zúgolódás nélkül szolgálhassuk az Urat. Úgy legyen.

 

Erre felzúgott a nép, a közbelső barát pedig előbbre lépett, hogy szóljon ő is valamit. De abban a percben megreccsent a fejünk felett a toronyban valami, s a barát ijedten kapta oda a szemét.

 

- Hát az mi az ánti? - kérdezte.

 

- A mi rezesbandánk - felelte büszkén a pap.

 

Az emberek kedvesen nevettek a barát ijedtségén, majd énekelni kezdték azt a Mária-éneket, amit a rezesbanda játszott. Közben a barát ott állott a megrekedt szóval a száján, néha az emberekre nézett, de legtöbbet mégis a toronyba fel. Szép növésű és fiatal barát volt, sötétbarna haja neki, és kacagó fekete szeme. A szája is mintha mindig kacagott volna. Ahogy ott állott kedvesen pajzánkodva, én valahogy Berta felé tekintettem. Egyszerre furcsa érzések támadtak bennem, mert Berta fátyolos szemekkel nézte a barátot, s arcának forróságát messziről érezni véltem. Egyfolytában és megbabonázva nézte sokáig, aztán a lábait álltában váltogatni kezdte, majd hirtelen megfordult, utat vágott magának az asszonyok között, és a szemem elől eltűnt. Gondoltam, én is arrafelé húzódom, hadd lássam, hova tudott ellenni, de akkor a rezesbanda elhallgatott, a barát pedig felemelte a kezét, és így szólt:

 

- Testvérim! Emberek és asszonyok! Csak annyit mondok nektek, hogy mi nem lakodalomba jöttünk, hanem hogy hirdessük az Isten igéjét. Úgy gondolkozzatok tehát, hogy a templom örökké teli legyen, a gyóntatószék pedig úgy roskadozzék, hogy egy hét múlva mindegyik helyett mást kelljen csinálni. Aki nem értette meg, hogy mit mondtam, jelentkezzék!

 

Nem jelentkezett senki.

 

A barát kacagott és intett, hogy lehet oszladozni. Az emberek is kacagtak, aztán rágyújtottak. A leányok és az asszonyok pedig odajárultak a három baráthoz, hogy nekik kezet csókoljanak. S én közben Bertát kerestem. Amikor észrevettem, hogy ott áll leghátul az asszonyok között, s láttam azt is, hogy meg se mozdul, szépen odamentem hozzá és megkérdeztem:

 

- Berta, maga mért ment el arról a helyről, ahol először állott?

 

A lány szinte dideregve nézett rám, és így szólt:

 

- Úgy éreztem, mintha tűz égette volna ott a két talpamot.

 

Többet nem beszéltem vele, hanem hazamentem.

 

Másnap reggel hozzákezdtek a barátok, hogy a fehér hajú öregember mondása szerint leigázzák a népet. A figyelmük mindenre kiterjedt. Kedden délután négy órára még az ölbevaló és a nagyobbacska gyermekeket is összetereltette a fiatal barna barát. Az anyák büszkén és boldogan vitték a gyermekeket, a barát pedig a kisded Jézusról beszélt nekik, s még azt is elmondta, hogy miképpen tanult meg járni az Üdvözítő. Amikor befejezte a beszédet, körüljárta a gyermekeket, megkérdezte a nevüket, és megsimogatta őket.

 

Egyet meg is csókolt.

 

A Faludi Jánosné gyermeke volt ez: három esztendős, gyönyörű barna legényke. S hogy megcsókolta a barát, a sok közül éppen az övét, ez olyan jólesett az édesanyának, hogy másnap reggel egy verőmalacot vitt a kedves barna barátnak ajándékul. Pirosra sülve szerette a barát a malacot, és szépen megköszönte. A szakácsnénak pedig kacagva magyarázta el, hogy délebédre miképpen süsse meg, hogy ropogós legyen.

 

Délben királyi lakomát csaptak a malacból, s olyan bőségesen táplálkoztak belőle, hogy asztalbontás után a gyermekcsókoló barát így szólt:

 

- Erre muszáj sétálni egyet, mert egyébként kihasadok.

 

Vele ment a másik két barát is, úgyszintén a pap. Az országúton indultak el, a mezők felé. Amikor addig érkeztek volna, ahol János bácsi a lelket a testnél becsűsebbnek tartotta volt, váratlan és meg nem magyarázható dolog történt. Ugyanis a disznócsordából, amely éppen ott szedte és túrta a gyomokat az út mellett, egyszerre felütötte egy nagy malacos disznó a fejét, és futni kezdett egyenesen a barátok felé. Mire nézni kezdték, hogy vajon mért vadula meg, már közéjük röffent, és egyenesen neki a fiatal barátnak. Futás helyett szemberúgta egyszer a barát, de másodszor már nem tudott rúgni, mert a disznó marcangolva és habzó szájjal szaggatta le róla a ruhát és a lábáról a bőrt.

 

Rettentően tusakodtak.

 

A disznópásztor káromkodva futott, s a másik két barát sem a káromkodót szidta, hanem segítségére sietett. Végre megszabadult csakugyan valahogy a barát, de a lába csupa vér és csupa seb volt. Leültették az út mellé, hogy magához térjen egy kicsit, mert a verejték is belepte volt szép barna arcát. Aztán kartőn fogta két baráttársa, és elindultak visszafelé a faluba. A pap is megindult utánuk, de akkor jutott eszébe, hogy még azt sem tudják, kié a marcangoló disznó. Visszább maradt hát, és átkiáltott a pásztornak:

 

- Kié az a gyalázatos disznó?

 

- A Faludi Jánosé - felelte a pásztor.

 

Amikor ismét utolérte őket a pap, csendesen így szólt:

 

- Ennek a malacát ettük meg ma délebédre.

 

Nem feleltek erre semmit a barátok, mert arra gondoltak, hogy a Gondviselés útjait nem lehet kifürkészni.

 

És nem lehet csakugyan, mert a barátnak láza emelkedett estére. S bár másnap reggel orvost is hoztak hozzá, estére el kellett látni az utolsó kenettel.

 

Harmadnap reggelre pedig meghalt.

 

Olyan volt a falu, mintha rettentő fekete madarak feketítették volna el a hit és reménység egét a falu felett. Mindenki elment a temetésre, és mindenki sírt. A templom közelébe ástak sírt neki, bemenet balról. Oda pontosan, ahol Bertának a talpát mintha a tűz égette volna vasárnap estefelé.

 

Másnap ismét korán keltem, és arra a helyre mentem, ahol a lelket úgy felmagasztalta volt nekem János bácsi. Már kihajtották volt a disznócsordát is, amely tőlem nem messze szedte és túrta a gyomokat. Leültem az út szélére, és a gondolataimba merültem. Nemsokára úgy hallottam, mintha könnyű, gyors, de biztos lábakkal jönne valaki. Felnéztem, s hát Berta, aki így jött. Úgy volt öltözve, mint a barátok fogadása alkalmával, de a jobb karján egy fejsze lógott, a bal kezében pedig kukoricát hozott egy fakupában.

 

- Hova indult ilyen jókor, Berta? - kérdeztem.

 

- Volt egy rózsafám tova a templom előtt - mondta Berta -, s annak a tövét kirágta valami hörcsög, azért hozom a fejszét.

 

- Megyek én is magával - szóltam.

 

- Előbb odaadom ezt a törökbúzát - felelte, és elment a disznócsorda felé. Kicsi idő múlva utána indultam. Ahogy szép lassan mendegéltem arrafelé, láttam, hogy Berta egy nagy disznót csalogat a törökbúzával. Kicsalta egészen a csorda közül, s akkor kiöntötte elejébe a magot, hogy ropogtassa. S ahogy a disznó ropogtatni kezdte, a Berta kezében már megvillant a fejsze, s mire odaszaladtam, a disznó már ott feküdt kettőbe hasított koponyával.

 

- Ez rágta ki a rózsafámot - mondta Berta, és eldobta a fejszét. Aztán megigazította a ruháját és a haját, majd rám nevetett.

 

Nem tudtam szólani semmit, úgy dobogott a szívem. S egyszerre a pacsirta jutott eszembe, amelyet ezen a helyen a lelkemmel fogtam volt Bertának örömömben. S ahogy ez nekem eszembe jutott, a kicsi dalos madarat Berta már elő is rebbentette a kebeléből. Aztán a tenyerébe fogta, és úgy tett véle, ahogy én tettem volt: szépen megbabusgatta és a szájához érintette énekes kicsi száját.

 

Akkor néztem meg először és igazán, hogy milyen is a pacsirta madár.

 

Barna csuhája van, és kacagó szeme.

Címkék: novella

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa 8 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa 8 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa 8 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa 8 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa 8 órája új videót töltött fel:

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

10 FOKKAL AZ ÁTLAG FELETT – INTENZÍV TÜNETEKRE ...

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

EZEN A NAPON Megszületett Krúdy Gyula író, hírlapíró, a ...

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Aranyosi Ervin: Barátság szeretet Különbözünk, mások...

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) IDÉZETEK fórumtémában:

"A világon nem a tudomány, a szeretet művel ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu