Háborgó nap, háborgó világ,
háborgó lét, háborgó irány.
Hol dalol a szél, hol a kedves madár?
Nem szól már a nóta s a munkás nem kapál.
Nézd a lét virágát, a csendet, a mezőt,
nézd az eget, a napot a szép lemenőt.
Tanulj meg érezni, engedd a hitet,
merj bátran kérdezni, szerezz sok hívet.
Nyújtsd a kezed, ha segítséget kérnek,
míg a jó lelkek nyugovóra térnek.
Őrizd a földet, védd a gyengéket,
vigyázd a szépet, szirom pengéket.
Találj társat örök utadra,
keress titkokat, mindig tudatra.
Válassz, ha éppen választanod kell
s majd az igaz szív csendes megnyugvást lel.
Tartsd meg barátod, vigyázd a léptét,
ne nehezítsd meg maroknyi létét.
Maradj igaz, oszd meg a szíved,
maradjon meg mindig valódi hited,
vigyázd a mát, óvd a jelent,
hogy a jövő mind boldogabb legyen.
Tanulj meg örülni minden szépnek,
hogy láthasd a valóját ezernyi képnek.
Mutass utat, járd a sajátod,
fogd kézen néha vergődő barátod.
Tudj élni, tanulj meg szeretni,
hogy a jóérzést ne kelljen feledni.
Ültess kedves lét virágot
de ne szórj el sok undok szilánkot.
Tudj utat mutatni füstölgő légben,
ne vakuljon szemed vezető fényben.
Érezd, hogy a Teremtő mindig vigyáz rád,
ne forduljon ellene bosszúval a szád.
Őrizd a reményt, őrizd a hitet,
tárd ki a jó felé örülő szíved.
/Tolnai Tamás/
Kommentáld!