Gondoltál e ma már áldott jókedvedre?
Érezted e, hogy most már nevetni kellene?
Kitártad e szíved, a fényes napsütésre?
Vágysz e ott legbelül, a nyárnak melegére?
Tudsz e úgy nevetni, mint egy kicsiny gyermek?
Kinek nincsen még szívében fájdalom temérdek?
Hát hajítsd ki szívedbõl az összes kétségedet!
Mutasd most meg nekünk, hogy szép a nevetésed!
Nevess hát Barátom, hisz itt lehetsz most velünk!
Ne gondolj a bajjal, szeresd az életünk!
Nevess rá szememre, nevess a reggelre!
Nevess a napra, nyárra, a közelgõ melegre!
Nevess most ölelõn szép gyermekedre!
Nevess a szembejövõ komor emberekre!
Nevess az éjjelre, nevess a hajnalra
Nevess a bánatra, és minden fájdalmadra!
Nevesd szembe a kínokat, a sötét gonoszokat!
Nevess azokra is, kik néked még ártanak
Mert vidámságod, nevetésed mindenen megragad
Átveszi e járványt az is, ki most még elszalad!
Nevess rá a fákra, és minden zöld fûszálra!
Nevess a mezõre, a kék égre, nevess jó apádra!
Nevess rá a holdra, földre és a csillagokra!
A tóra, a tavaszra, a kanyargó folyóra…
Majd add oda mosolyod a szegény embereknek
Nézd meg a szemüket, mikor reménykednek
Lásd meg benne önmagad bánatát…
Hogy felölthesd magadra, Urunk alázatát…
Mosolyogj, ha fázol a nyomasztó magánytól
Mosolyogj, ha most félsz, a közelgõ talánytól
Mosolyogj akkor is, ha jókedved majd elhagy…
Mert mikor vidám vagy, akkor nagyon szép vagy…
Mosolyogj arádra, nevess a párodra!
Férjedre, anyádra, húgodra, bátyádra!
Nevess végre földim, mert míg vidámságod látom
Addig fut a bánat, mosolyod egy álom!…
…S addig boldog leszel… egy õszintébb világon…
Árvai Attila
Kommentáld!