Hány aggódó szív kérdi ezt,
Kit éjjel éber gond ijeszt:
Ki tudja, merre kóborol?
Ki tudja, hol!?
Hány anya lelke megremeg,
A messze révedő szemek
Fürkésznek s könny patakja foly:
Ki tudja, hol!?
Fiáról nincs hír. Merre lett?
Töpreng s nincs rája felelet.
Künt csak a síró szél dalol:
Ki tudja, hol!?
Az arc barázdával tele,
Szívek fájó kérdőjele.
Tán elesett már valahol,
Ki tudja, hol!?
Örök anyai szeretet,
A kínok kínja jut neked.
Benned az égő tűzpokol
Nyugtalansága zakatol:
Ki tudja, hol!?
/Feleki Sándor/
-------------------------------
INDUL A SZÁZAD
Zúg a kaszárnya. Fürge dob pereg,
Sorakozik sok délceg, friss gyerek;
Piros arcok, vadonatúj ruhák,
De a szívek még gyöngédek, puhák.
Könnyét elűzni mind csacsog, fecseg,
Nagy komolyan bár, - hisz' húszévesek,
De a vérük vadul lüktetve lázad:
Ma délben indul a század.
Csupa gyerek mind, csupa szép remény.
Fejük rajongó és karjuk kemény,
Szívük szelid még, álmokat szövő,
De lelkükben ott szunnyad a jövő.
Katonásan szemük előre néz,
Tekintetük oly tiszta és merész,
De titokban mind lát egy kicsi házat…
Ma délben indul a század.
Köröttük testvér, szülő, jóbarát
Szegélyezi a kaszárnya udvarát;
Elfordul, kinek könnye kipereg:
Ne lássa most, ne lássa a gyerek!
Menjen keményen, könnyen, könnytelen,
Menjen vigan, - ha menni kénytelen.
Ez egy könnyért elsírunk otthon százat.
Ma délben indul a század.
Vigye vidáman ifjú életét,
Magyar mezők szabad lehelletét,
Jövő reményét, győzelem hitét,
Vigye magával mindnyájunk szívét!
Golyó ne fogja és ne fogja kard
A nagyra hívott, fiatal magyart;
Könyörög érette gyöngeség, alázat…
Ma délben indul a század.
Lágy szellő sóhajt, zászló fellobog,
Megperdülnek a szózatos dobok.
Fölvillan a kard percnyi ideig
S mint roppant szív, dobbannak lépteik.
Ritmusa éled friss magyar dalon,
Visszhangot verve szíven és falon,
Köszönti szépen a szülőt, a házat
- S eltűnik lassan a század.
/Jászay-Horváth Elemér/
Kommentáld!