Kárpátalja területe a Habsburg Birodalomban (1688--1918)

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca talán a régió legdicsőbb időszaka volt. A török uralom alól felszabadult ország újjászervezésével a bécsi udvar fő célja az ország elnémetesítése volt. Megnövekedtek az adóterhek, megbénult a szellemi élet, megindult a protestánsüldözés. 1702-ben bevezették a véradót, a katonák erőszakos sorozását, amely különösen Beregben és Ugocsában indult meg nagymértékben. Ez évben Esze Tamás és Kis Albert önként jelentkeztek Bereg vármegyénél katonai szolgálatra. A megye toborzással bízta meg őket, amit ők szervezkedésre használtak fel. A nemzeti ellenállási mozgalom fő fészkei Beregen kívül Ung, Zemplén és Sáros megyék voltak.

A többnyire szegény parasztokból és elbocsátott végvári katonákból álló kuruc mozgalom vezetői 1703 elején elérkezettnek látták az időt egy Habsburg-ellenes felkelés kirobbantásához. 1703. május elején követeket küldtek Rákóczi Ferenchez, hogy álljon a nemzeti mozgalom élére. (1697-től szoros barátságban állt Bercsényi Miklós gróffal, akivel együtt szőtték terveiket a magyar nép megsegítésére) 1703. május 6-án II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós Brezán várában kelt kiáltványukban harcba szólították a Habsburgok ellen Magyarország minden „nemes és nemtelen" lakosát. Esze Tamás a kiáltványt elküldte az ország különböző területére és a szabadságharc „Cum Deo pro Patria et Libertate" („Isrennel a hazáért és a szabadságért") feliratú zászlóit 1703. május 21-én és 22-én Tarpán, Váriban és Beregszászban kibontotta, amivel kezdetét vette a szabadságharc. A nemesek először megrémültek az eseményektől és mág Rákóczi hazatérése előtt rajtaütöttek a kuruc seregeken június 7-én. A Huszttól északra lévő Dolhánál Károlyi Sándor vezette nemesi csapatok könnyűszerrel szétkergették a kuruc csapatokat. Egy héttel később Rákóczi Ferenc a Vereckei-hágón keresztül visszatért Magyarországra. Rákóczi kurucai 1703. július 14-16 között elsöprő győzelmet arattak a labancok felett Tiszaújlak mellett. A csatát követően a magyar nemesség nagy része szintén Rákóczi mellé állt, sőt a tél folyamán elfoglalták a császáriaktól Munkács várát is (Rákóczi többnyire innen irányította a hadműveleteket).

Az első években oly eredményes szabadságharc az 1710-es év végére már visszaszorult a kiindulási helyére, s csak öt megye, Szatmár, Szabolcs, Ung, Ugocsa, Máramaros támogatta. 1711. április 30-án Szatmáron aláírták a szabadságharc befejezését jelentő békét. Május 1-jén a majtényi síkon a kuruc csapatok -- mintegy 12 000 fő -- letették a fegyvert.

A Rákóczi-szabadságharc utóeseményeként említendő még 1717 augusztusa. Ekkor Esterházy Antal gróf tábornagy vezetésével a bujdosó kurucok egy csapata Moldva felől felvonult a Kárpátokba, harci cselekményekre azonban nem került sor. A kurucokkal együttműködő tatárok viszont betörtek a Radnai-hágón és végigrabolták Máramaros, Ugocsa és Bereg vármegyéket.

A szatmári békét követő években meghatározó politikai s történelmi esemény nem nagyon történt. A bécsi udvar Rákóczi munkácsi és beregszentmiklósi uradalmát előbb Háber bárónak adta bérbe, majd 1721-ben III. Károly király adósságai fejében Schönborn grófnak engedte át.

1785-ben léptette életbe II. József Magyarország új közigazgatási beosztását, melyben 10 kerületre osztották az országot. Ungvár, Máramaros, Ugocsa, Szatmár, Bereg és Ung vármegyék összevonásával alakult ki egy körzet. A rendelet II. József haláláig volt érvényben.

Válasz