Mi a továbbiakban a Kárpát-medence magyar népcsoportjaival, az általuk lakott és formált tájegységekkel foglalkozunk, a korábban említett négy nagytáj, az Alföld, a Dunántúl, a Felföld vagy Felvidék és Erdély sorrendben. Kezdjük az ismerkedést a legtipikusabb magyar tájjal!

A Kárpát-medence az északi féltekén, Európa közepén található, nagyjából egyenlő távolságra az Északi-sarktól és az Egyenlítőtől, valamint az Ibériai-félsziget nyugati partjától és az Urál hegységtől. Éghajlata átmenetet képez az óceáni, a kontinentális és a földközi-tengeri mediterrán éghajlat viszonyai között, domborzatát és növényvilágát tekintve pedig Európa három nagy tájának; Nyugat-Európának, Kelet- Európának és a Balkánnak találkozóhelye. A magyar haza kulturálisan ugyanígy metszéspontjába került a szláv, a germán és a neolatin népek és nyelvek világának, vallásilag pedig a nyugati típusú (római katolikus és protestáns) kereszténység határvidékévé vált az elmúlt évezred során.

Az Atlanti-óceántól való távolság, az Alpok nagy hegyei, illetve keleten a Kárpátok hegykoszorúja nyújtotta védettség kiegyensúlyozott éghajlati és időjárási viszonyokat teremt a Kárpát-medencében. A tél nem túl zord, a nyár nem túl forró; a széljárás és a csapadék mennyisége évszakonként, helyenként változó, de megfelelő ahhoz, hogy a kedvező domborzati, természeti és talajadottságokat felhasználva az ember színes és változatos életet fakasszon.

A táj és az ember kölcsönösen formálja egymást. A művelésre fogott, lecsapolt mocsarak, az elgátolt árterek, a kiirtott erdők, a feltört legelők helyén kiviruló gabonatáblák, kertek, szőlők és települések új arculatot adnak a természeti tájnak, művelt tájjá formálva azt. A táj természeti adottságai, domborzati és talajviszonyai, földrajzi helyzete viszont korlátot és keretet is szab az ember tájalakító tevékenységének. Ezt a történelmi, gazdasági, társadalmi viszonyok is befolyásolják.

Az Európa szívében helyet foglaló Kárpát-medence a természet erőinek nagyszerű harcából született, ahol a föld szerkezete, domborzata, éghajlata és vízhálózata páratlan egységbe forrt össze az ember kultúrtájat alakító tevékenységével. Erről a tájról írta Petőfi Sándor Magyar vagyok című versében az alábbi sorokat:

A Kárpát-medence páratlan szépségű földrajzi egységét a Kárpátok 1500—2600 méter magas és 150—200 km széles hegykoszorúja öleli át. A medence belső területét azonban a hegységek és a nagy folyók további részekre szabdalják.

A Kárpát-medence területének mintegy kétharmad része az 500 méteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabban fekszik, s majdnem fele a 200 méteres szintmagasságnál is alacsonyabb terület. Ezek az alacsonyabb területegységek: a Dunántúli-középhegységtől északnyugatra fekvő Kisalföld, tőle délkeletre a Duna— Dráva által határolt Dunántúli-dombság, a Duna és az Erdélyi-középhegység között elterülő hatalmas Alföld, az Erdélyi-középhegységtől keletre pedig az Erdélyi-medence.

A Kárpát-medence közepén, az addig nyugatról kelet felé folyó Duna egy éles kanyarral (Dunakanyar) délre vált. A Duna ölelésében elterülő táj a Dunántúl.

A Dunától keletre fekszik az ugyancsak több tájegységre tagolható Alföld.

A Duna és a Tisza folyóktól északra terül el a hegy-völgyes Felföld (Felvidék), melynek északkeleti részét Kárpátaljának is nevezik. Az Alföldet délkeletről határoló hegyeken, erdőkön túl terül el Erdély.

Az ötödik nagy tájegység a Dunántúltól délre, az Alföldtől délnyugatra fekvő egykori Délvidék: magyarlakta területeit részben a Dunántúl (Muraköz, Baranyai-háromszög), de főként az Alföld (Bácska, Bánság) részeként tárgyaljuk.

(BETHLEN GÁBOR ALAPÍTVÁNY)