A szakértők szerint a völgyet az olvadékvíz alakíthatta ki.

Christopher Chambers, a Hokkaidói Egyetem szakértője és kollégái korábbi, Grönland középső régiójában, légi felmérések során radarral készült vizsgálatokat elemeztek – írja a Live Science. A csapat egy hatalmas, mintegy 1600 kilométer hosszú völgyet mutatott ki a jégtakaró alatt.

A vizsgálatok nem fedték le a feltételezett teljes völgyet, így az egyes felmért szakaszait alapul véve a közelmúltban szimulációkat futtattak, hogy jobban megértsék a formáció szerkezetét.

Jól tudjuk, hogy a háziállatok felismerik gazdáik hangját, megértik egyes szavaikat, egy új kutatás azonban ennél is bővebb tudással ruházza fel kutyáinkat.

A beszédünk egyénenként változik, más hangmagasságon, más sebességgel és egyéb eltérésekkel ejtjük ki ugyanazokat a szavakat. Ennek ellenére képesek vagyunk egy-egy szót felismerni akkor is, ha a testvérünk mondja ki, és akkor is, ha egy idegen a vonaton.

Beköszönt a téli napforduló, esti és reggeli holdsarlók is várnak ráadás együttállásokkal, és akár néhány meteorral is találkozhatunk.

Téli napforduló 22-én
Őseink egyik legjobban várt csillagászati eseménye volt az év során a téli napforduló, amikor az egyre rövidülő nappalokat lassanként egyre hosszabbak váltják fel. Számos kultikus újkőkori-ókori helyszín őrzi ennek a nyomát kontinensünkön, és minden klasszikus kultúrának megvan a maga télközépi ünnepe. Modern korunk mesterséges megvilágítása és meleget adó fűtése mellett kevéssé jelent problémát ugyan a tél, de a napfény hiányának lelki hatását nagyon sokan megszenvedik így is.

Alaszka, a Yukon vidéke, Grönland, és az Antarktisz gleccsereinek évtizedek alatt lezajlott változásairól számoltak be.

Az Amerikai Geofizikai Unió 2019-es őszi, San Franciscóban zajló konferenciáján mutatták be azt a közel 5 évtizedet átfogó felvételsorozatot, amelyben Alaszka, Grönland, és az Antarktisz gleccsereinek változásait lehet időrendben megfigyelni, számolt be róla a NASA.

A felvételeket, amelyeket legnagyobb részben a LANDSAT műholdcsalád tagjai készítették, 1972-től kezdődően használták fel egészen 2019-ig.

Vékonyszálú, permetező eső, sejtelmes párában úszó táj fogadott a Kis-Balaton gátján, Sármellék határában a napokban, egy kora reggelen.

Mintha nem is december elejét mutatott volna a kalendárium. A gátról pillantottam meg a ködben egy kivénhedt törzsű fűzfán a göcsörtös ágak között a fekete sast (Aquila clanga), első megfigyelt madárként. Napközben még többször szemügyre vehettem a ritka madarat.

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben.

A felfedezésről a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézete oktató-kutatójának, Bujtor Lászlónak és szerzőtársának, Vörös Attila Széchenyi-díjas tudósnak jelent meg publikációja Európa vezető őslénytani szaklapjában.
Az Új brachiopoda fajok a Mecsek hegységi Zengővárkonyból címmel a Cambridge University Press kiadványában, a Journal of Paleontology folyóiratban megjelent anyag nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő az intézmény szerint, magyar kutatók pedig első ízben publikáltak a rangos folyóiratban.

Celebeszen két éve bukkantak rá arra a barlangrajzra, amelynek elemzése izgalmas eredményre vezetett.  

A 4,5 méter nagyságú barlangrajzra Celebesz szigetén a Leang Bulu’Sipong 4 nevű barlangrendszerben találtak rá a Griffith Egyetem kutatói. Az ábrázolás a barlang egy igen magasan elhelyezkedő falszakaszán volt, ahová véletlenül pillantott fel az egyik kutató. A vadászjelenetnek tűnő vöröses-barnás rajzon több nagytestű (helyben honos) vadállat és számos apró emberszerű figura látható, számos tenyér-lenyomat mellett.